|
|
|
|
Rendőri akció Harkányban
|
1990. június 5., kedd - A nemzetközi bűnözés egyik hazai
fészkévé vált Harkány, ahol a kábítószer-, fegyver- és
hamisvaluta-kereskedelem felderítését a napokban lezajlott tíznapos
különleges akció után is folytatja a rendőrség. Egyebek között erről
tájékoztatták kedden a sajtót a baranyai nagyközség, a rendőrség és
a pénzügyőrség képviselői.
Az európai hírű gyógyfürdőhely ,,KGST-piacán,, kialakult kaotikus állapotok megszüntetését célzó akció során a vám- és devizaszabályok megsértése miatt büntetőeljárás indult hetvenhárom személy ellen, akik több mint ötmillió forinttal üzleteltek. Hétszázezer forint értékű árut, valamint félmillió forint értékű valutát foglaltak le. Mivel az akcióról a feketézők is tudomást szereztek, és átmenetileg Pécsre telepedtek át, két napon a megyeszékhelyen is fokozott ellenőrzést tartottak, s tizennyolc deviza-bűncselekményt elkövető személy ellen indítottak eljárást. Tizenkét személytől megvonták a magyarországi tartózkodás engedélyét, tizennégyet egy napon belül kiutasítottak az országból, számos tiltott szerencsejátékot űzőt, zsebtolvajt, közlekedési szabálysértőt füleltek le. Kodba Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője elmondta, hogy bár kábítószert nem találtak, vannak információik a nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos személyek tevékenységéről. A jugoszláv belügyi szervektől kapott értesülések megerősítették a feltevést, hogy Harkány a Koszovóba irányuló fegyver-kereskedelem átmenő állomása, Jugoszláviában már foglaltak le Magyarországról érkezett jelentősebb géppisztolyszállítmányt is. Több jele van annak is, hogy hamis valutát hoztak forgalomba a KGST-piacon. A rendőrség eddig háromezer hamis dollárt foglalt le, és információi szerint újabb hamisított ötvendollárosok sőt hamis nyugatnémet márkák felbukkanására lehet számítani.
Schmidt Henrik siklósi rendőrkapitány elmondta, hogy külön rendőri csoportot szerveznek a baranyai fürdőhely közrendjének és közbiztonságának megszilárdítására. A hétfői falugyűlés határozata alapján a harkányi KGST-piacot a helyi tanács meg akarja szüntetni, ezért helypénzt sem szednek ezentúl, mert ezzel is kerülni igyekeznek a bűnözők tanyájává vált bolhapiac legalitásának látszatát. (MTI)
1990. június 5., kedd 16:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|