|
|
|
|
Hárommillióból Perth-be
|
1990. január 29. hétfő (MTI) - Úgy tűnik, ha nehezen is, de egymás után sikerül előteremteni a magyar úszóválogatott téli, külföldi edzőtáborozásainak pénzfedezetét. A közelmúltban a söldeni magaslati gyakorlás költsége csak néhány nappal a ,,tábornyitás,, előtt jött össze - de összejött. A Magyar Úszó Szövetség vezetőinek - elsősorban Osváth Sámuel régi-új főtitkárnak - most is sikerrel jártak erőfeszítései, együtt van a pénteken kezdődő perth-i (Ausztrália) háromhetes táborhoz szükséges hárommillió forint.
De hogyan sikerült összegyűjteni ezt a nem kis összeget, amikor a szövetség köztudottan tetemes adóssággal küzd? - kérdezte az MTI munkatársa a főtitkártól.
- Három forrásból. A kinntartózkodás költségeit két fő szponzorunk, a Speedo és a HungarHotels fedezi, a repülőjegyek megvásárlásához pedig a Magyar Olimpiai Bizottság nyújtott segítséget. Egyébként még az elutazás előtti utolsó napokra is marad izgalom. A csapat egyelőre várólistás a London-Perth útvonalon, s könnyen lehet, hogy Frankfurton és Sydney-n keresztül kell megtenni a csaknem 20 ezer kilométeres utat. Persze ez már csak részletkérdés. A küldöttség február 14-én érkezik haza.
Széchy Tamás, Kiss László, Kovácshegyi Ferenc és Hauer Péter edzők vezetésével a következő kilenc úszó vesz részt a táborozáson, az egy év múlva esedékes világbajnokság városában: Darnyi Tamás, Szabó József, Güttler Károly, Deutsch Tamás (már felépült sérvműtétje után), Ágh Norbert, Debnár Tamás, Rózsa Norbert, Czene Attila és Egerszegi Krisztina.+++
1990. január 29., hétfő 15:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|