|
|
|
|
Országgyűlés - első munkanap (34. rész)
|
A költségek csökkentésére természetesen az irodabútorok esetében lehetőség van. A KNEB megmaradt felszerelése ugyanis alkalmas a további használatra. A magas fizetésekre azért van szükség, mert a munkatársak jól képzett szakemberek, s jelenlegi beosztásukban nincs lehetőségük arra, hogy másodállást vállaljanak, kiegészítő jövedelemre tegyenek szert. Hagelmayer István azt javasolta: tekintsék a képviselők a most benyújtott költségvetés tárgyalását első fordulónak, s januárban térjenek vissza a témára. Szót kért a bizottság előadója, Kovács András is. Úgy ------------- vélekedett, azért nem lehet a költségvetésben pontosan meghatározni a részösszegeket, mert ma még nem lehet felmérni az Állami Számvevőszék feladatának nagyságát. Ezért azt javasolta: az előirányzott végösszeget keretnek tekintsék, s bízzák meg az ÁSZ elnökét azzal, hogy gondoskodjon a pénz takarékos felhasználásáról. Nem értett egyet egy újabb szakértői bizottság létrehozásával, véleménye szerint az Állami Számvevőszékben a parlamentnek meg kell bíznia. A döntéshozatalt megelőző vitában Polgárdi József (Pest m., 17. --------------- vk.) is szót kért. Elmondotta, hogy Balla Évának nagyon sok tekintetben igaza van. Ennek ellenére mégis úgy vélekedett, nem szabad megkérdőjelezni a benyújtott költségvetés helyességét, mivel ez megingathatja a számvevőszék hitelességét. Polgárdi József szerint a költségvetés végösszegét - mégpedig a kisebb értéket - kell keretösszegnek tekinteni. A terv- és költségvetési bizottságot kellene megbízni azzal, hogy a pénz felhasználását tételesen vizsgálja meg. Ezután határozathozatal következett. A képviselők nem fogadták el az ÁSZ költségvetését, egyetértettek azzal, hogy azt januárban második fordulóban ismét megtárgyalják. Békesi László pénzügyminiszter kijelentette, hogy ez nem okoz ------------- gondot az állami költségvetés elfogadása szempontjából, már csak azért sem, mert a képviselők várhatóan nem teszik lehetővé a kiadások növelését, hanem éppen annak csökkentését szorgalmazzák. Este hat órakor az elnöklő Horváth Lajos berekesztette a parlament ülését. Kedden a képviselők várhatóan a kormány jövő évi programja feletti vitával, valamint a lakásgazdálkodási rendszer reformjának megtárgyalásával folytatják munkájukat. (folyt. köv.)
1989. december 18., hétfő 19:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|