|
|
|
|
A terv szerint: 1994-re elkészül az M1-es autópálya - Tájékoztató a MTESZ-ben
|
1989. október 30., hétfő - Javában dolgoznak már az M1-es autópálya Tatabánya és Győr közötti második pályájának építésén, amely várhatóan a jövő évben elkészül. Ezt követően kerülhet az M1-es autópálya győri elkerülő szakaszának kiépítésére; M1-es e szakaszához várhatóan még a jövő évben hozzákezdenek - ezt jelentették be azon a hétfői tájékoztatón, amelyet a MTESZ székházában tartottak az autópálya tervezésével kapcsolatos kérdésekről.
Az UVATERV képviselője elmondta: az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszának tanulmánytervei már korábban elkészültek, jelenleg az engedélyezési dokumentumokat állítják össze. Az új út Győr városát délről kerüli majd el, és az úgyenevezett közműsáv déli oldalán halad, a 85-ös - Sopronba vezető - útig. E szakasz 23 kilométer hosszú lesz, és várhatóan 1993-ra készül el. A győri úgynevezett elkerülő szakasz építésével párhuzamosan szeretnék elkezdeni a Győr és az országhatár közötti autópálya további 44 kilométeres részének kiépítését is, amely 1994-re készülne el. Ehhez kapcsolódna az M15-ös 15 kilométeres szakasza, amely az M1-es autópályát kötné össze a csehszlovák országhatárral, Rajka irányában. E pálya leágazása az M1-esről Levél községnél lenne. A teljes beruházás költsége a számítások szerint mintegy 16 milliárd forint lesz, amelyre fedezetet az útalapból, valamint a vállalkozásszerű építésből kell előteremteni. Ha Budapesten rendezik meg az 1995-ös világkiállítást, akkor a megfelelő összeg előteremtése, úgy tűnik, nem ütközik komolyabb nehézségbe. Természetesen az M1-es és M15-ös autópálya említett szakaszát a világkiállítás esetleges elmaradása esetén is meg kell építeni, mivel az út már a jelenlegi forgalmat sem tudja kiszolgálni. Emellett - mondta az UVATERV szakértője - a többi magyarországi autópálya építése szintén sürgetővé vált, ugyanis mind az M5-ös, az M3-as, továbbá az M7-es pályák csak részben készültek el, s továbbépítésüket nem lehet elodázni. (MTI)
1989. október 30., hétfő 12:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|