|
|
|
|
Az MSZP Országos Elnöksége 1989. október 25-i állásfoglalása a párt jogfolytonosságával, nevével és testületeinek megbizatásával összefüggő kérdésekről (2. rész) (OS)
|
Az MSZP Országos Elnöksége 1989. október 25-i állásfoglalása a párt jogfolytonosságával, nevével és testületeinek megbizatásával összefüggő kérdésekről (2. rész) valamint ,,A társadalmi szervezet elnevezésének az ország területén hasonló működési körben tevékenykedő, korábban bejegyzett társadalmi szervezetek elnevezésétől különböznie kell,,. Az MSZMP elnevezés alkalmas annak látszatát kelteni, mintha az 1989 októberi kongresszus döntései ellenére ilyen nevű párt fennmaradt volna. Ugyancsak megtévesztő lenne, ha MSZMP néven új szervezet létrehozását kezdeményezné, mivel ez egy korábban a mai Magyar Szocialista Párt politikai elődjeként tevékenykedő társadalmi szervezet (párt) neve volt. A volt MSZMP valamennyi tagja szabadon döntheti el az elfogadott új programnyilatkozat és alapszabály alapján, hogy elfogadja-e ezeket és megerősíti-e tagságát, vagy nem kíván a továbbiakban a párt tagja maradni. Tagsági viszonya is jogfolytonos mindaddig, amíg a pártból való kilépéssel, kizárással, vagy adott határidőig történő megerősítés hiányában meg nem szűnik. Ugyancsak megszűnik azok párttagsága is, akik - szembehelyezkedve a kongresszus döntéseivel - MSZMP (vagy bármely más nevű párt) szervezésében vesznek részt, vagy ahhoz való csatlakozásukat deklarálják. Ez összeegyeztethetetlen a Magyar Szocialista Párt alapszabályában rögzített azon követelménnyel, hogy a párt tagjai nem lehetnek más pártnak is tagjai, és nem támogathatnak olyan akciókat, amelyek a párt érdekeivel összeegyeztethetetlenek. A fentiek alapján a Magyar Szocialista Párt az egyetlen jogfolytonos utódja a volt MSZMP-nek. Ha ilyen néven párt szerveződik - bárkikből is álljon is - az nem folytatója és nem jogutódja a volt MSZMP-nek, hanem új szervezet, amelynek e néven való bejegyzését az egyesülési jogról szóló törvénnyel ütközőnek tekintjük. Mindazoknak a volt MSZMP-ben megválasztott, függetlenített tisztségviselőknek, akik 1989. október 20-ig nyilatkozatukkal megerősítették tagságukat a Magyar Szocialista Pártban, az új testületek létrejöttéig érvényes a megbizatása. A nem függetlenített tisztségviselők és testületi tagok közül azok gyakorolhatják az új testületek létrejöttéig a tisztségükkel járó jogaikat, akik 1989. október 31-ig nyilatkozatukkal megerősítik a Magyar Szocialista Pártban tagságukat. Akik ezt nem vállalják a jelzett időpontokig, azok megbizatása megszűnt, illetve megszűnik. (OS)
1989. október 25., szerda 18:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|