|
|
|
|
Az MSZP Országos Elnöksége 1989. október 25-i állásfoglalása a párt jogfolytonosságával, nevével és testületeinek megbizatásával összefüggő kérdésekről (1. rész) (OS)
|
Az MSZP Országos Elnöksége 1989. október 25-i állásfoglalása a párt jogfolytonosságával, nevével és testületeinek megbizatásával összefüggő kérdésekről (1. rész) 1989. október 25., szerda - A Magyar Szocialista Párt létrejöttét az MSZMP 1989. október 6-ra összehívott kongresszusa határozta el. A kongresszus küldötteinek megválasztására az MSZMP Központi Bizottságának 1989. június 23-24-i határozata alapján került sor. A Központi Bizottság által megbízott, majd a kongresszus által megválasztott Mandátumvizsgáló Bizottság a küldöttválasztásokkal kapcsolatos valamennyi panaszt kivizsgálta és munkájáról jelentést tett a kongresszusnak. A kongresszus a megválasztott küldöttek mandátumát megerősítette, ezért döntései érvényesek. A küldöttek előzetes pártviták alapján, választóik által adott megbizatásuknak megfelelően, a kongresszusi vitában alakították ki a többségi szavazással elfogadott döntéseket. Ezek szabályszerűsége, érvényessége sem jogilag, sem az MSZMP korábbi szervezeti szabályzata szerint nem vonható kétségbe. Ez vonatkozik a párt programnyilatkozatára, alapszabályára, megválasztott vezető testületeire és tisztségviselőire, valamint nevére is. Az MSZMP kongresszusa - amely létrehozta a Magyar Szocialista Pártot - tehát mandátumának megfelelően járt el. Ezért a Magyar Szocialista Párt - amely politikai értelemben új párt, és elhatárolja magát a volt MSZMP politikájának számos alapvető elemétől - egyetlen jogfolytonos utódja az MSZMP-nek. Ezt a kongresszuson elfogadott dokumentumok is rögzítik. A kongresszuson nem következett be pártszakadás, a kisebbségben maradt küldöttek is tudomásul vették a többségi döntést, és részt vettek a kongresszus további munkájában. Ezért semmiféle utólagos hivatkozás sem teremtheti meg a Magyar Szocialista Párton kívül másnak az alapot a kongresszus előtti MSZMP-vel való jogfolytonos azonosság hirdetésére. Minden olyan kezdeményezés, amely az MSZMP - mint a Magyar Szocialista Párttól különböző szervezet - kongresszus előtti állapotában való tovább éltetésére irányul, jogszerűtlen és megtévesztő. Ugyancsak jogszerűtlen az a kísérlet is, amely MSZMP néven új szervezet (párt) létrehozását kezdeményezi. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 7. paragrafus (1) és (2) bekezdése világosan leszögezi, hogy valamely ,,... társadalmi szervezet elnevezése ... az érdekelt jogi személy hozzájárulása nélkül - nem keltheti azt a látszatot, hogy a társadalmi szervezet a tevékenységét más jogi személy tevékenységéhez kapcsolódóan fejti ki,, (folyt.köv.)
1989. október 25., szerda 18:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|