|
|
|
|
Nyers Rezső levele a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaihoz
|
1989. október 24., kedd - Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke nyílt levelet intézett az MSZMP tagjaihoz. Ebben az MSZP-t jellemezve hangsúlyozta, hogy az új párt ,,alapvető értéknek a munkát, a szabadságot, az igazságosságot és a demokráciát tartja; elutasítja a hatalom mindenfajta monopóliumát; elfogadhatatlannak tartja, ha bármely csoport politikai ellenfeleit ki akarja szorítani a közéletből; semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak erőszak alkalmazását politikai célok érdekében. A fizikai és szellemi munkások, a munkavállalók politikai érdekeit képviseli. Pártfogolja a vállalkozás szabadságát. Demokratikus szocializmust akar, amely nem lehet sem sztálini szocializmus, sem restaurált kapitalizmus. Az esélyek egyenlőségéért, a szociális biztonságért száll síkra,,.
,,Ez a párt soraiba hív mindenkit, aki az MSZP felfogásával, a kongresszus által elfogadott programnyilatkozattal és a párt alapszabályával egyetért. Hívja a reformokért tenni kész kommunistákat, a szociáldemokrata, baloldali humanista gondolkodású embereket. Ebben a szellemben soraiba várja a programját elfogadó, vallásos világnézetűeket is. Csak azokat kívánja távol tartani magától, akik a szélsőséges megoldások, a társadalom életébe való erőszakos beavatkozás hívei,, - írta Nyers Rezső. (MTI)
1989. október 24., kedd 17:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|