|
|
|
|
Október 23-ika megünneplése - Pozsgay Imre
|
------------------------------------------ London, 1989. október 22. (BBC, Panoráma) - Siklós István interjúját közvetítjük Pozsgay Imrével, úgy is mint a Magyar Szocialista Párt köztársasági elnökjelöltjével: - Most, hogy Magyarországon hivatalosan ünnepelni lehet 1956. október 23-ikát. Az államminiszter úr milyen érzésekkel tekint vissza erre a napra? Miként élte meg ezt a napot 1956-ban? - Megilletődve és ugyanakkor a megbékélés szellemében. Valami jóleső érzés azért is belém költözött, mert talán az önök hallgatói is tudják, hogy év elején én magam kezdeményeztem, hogy ebben az ügyben a nemzeti újragondolás és végűl a nemzeti megbékélés kerüljön előtérbe. Ez most sikerült és a törvényhozó is így akarta, ahogyan a nép, a társadalom akarta. Bennem ezek az érzések és ezek az információk kavarognak most, de mélyen megéltem, elégtétellel. - Most, hogy ez az ünnep lehetségessé vált, megtörtént a megbékélés a kormányzat és a nemzet között? - Igen. Én úgy érzem ez bekövetkezett ezzel, és most hogy az Országgyűlés elfogadta a sarkalatos törvényeket, a békés átmenetet szolgáló alkotmánymódosításokat, úgy hiszem, az együttműködésnek nemcsak a garanciái teremtődtek meg, hanem a lehetőségei is kitágultak. Egy újabb nemzeti párbeszéd indulhat el ezen az alapon. - Államminiszter úr Elégedett azokkal a törvényekkel, amelyek most az Országgyűlésben létrejöttek? (folyt.)
1989. október 22., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|