|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (9. rész)
|
Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.), a Magyar Televizió ------------- szegedi Stúdiójának szerkesztő-riportere arra kért választ az előterjesztő minisztertől: hogyan kívánják feloldani a köztársasági elnöki intézmény létrehozása, az államfő mostani megválasztása, illetve a népszavazás-kezdeményezés közötti ellentmondást? Roszik Gábor (Pest m., 4. vk.) evangélikus lelkész - annak ------------ érdekében, hogy a köztársaságielnök-választáskor két sikertelen forduló esetén ne kelljen harmadszor is a szavazóurnákhoz szólítani az állampolgárokat - javasolta: ha a második választási forduló is sikertelen marad, akkor az országgyűlés válassza meg a köztársasági elnököt. Több hozzászóló nem lévén, Horváth Lajos, az ülés soros elnöke lezárta a törvényjavaslat részletes vitáját. Az elhangzott, illetve írásban benyújtott módosító javaslatokat ismét a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság mérlegelte. A bizottság ülése után dr. Horváth István belügyminiszter - Roszik Gábor javaslatával szemben - fenntartotta azt az előterjesztésben is megfogalmazott indítványt, hogy a köztársasági elnök személyéről most népszavazás döntsön. Király Zoltán kérdésére pedig azt felelte, hogy a köztársasági elnöki intézmény létrehozása, az államfő mostani megválasztása és a népszavazás-kezdeményezés közötti ellentmondásra az október 30-ai ülésén tér vissza a kormány. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 14:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|