|
|
|
|
MSZP-állásfoglalás a nemzeti megbékélésről - Sajtótájékoztató
|
1989. október 2O., péntek - Az MSZP Elnöksége felhívja a párt tagjait és szervezeteit, hogy a kongresszus állásfoglalásának szellemében emlékezzenek meg a 33 éve történtekről, a barrikád mindkét oldalán elesettekről, 1956 áldozatairól; javasolja október 23-a nemzeti emléknappá nyilvánítását - hangsúlyozza a Magyar Szocialista Párt állásfoglalása a nemzeti megbékélésről, amelyet a párt elnöksége pénteki ülésén hagyott jóvá. A testület ülését követően az Elnökség két tagja, Kósa Ferenc és Vass Csaba nemzetközi sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyeket a napirend egyik témájával, a nemzeti megbékéléssel összefüggő állásfoglalással kapcsolatban tesznek fel. A válaszokból kitünt, hogy az MSZP újraértékeli a történelmi eseményeket, s ennek folyamatában jutott el oda, hogy javasolja a nemzeti megbékélés napjaként október 23-át. Az MSZMP megszünését kétségbe vonó megnyilatkozásokra reagálva az elnökség tagjai úgy nyilatkoztak, hogy az MSZMP jogilag megszünt. Ha egykori tagjai mégis az MSZMP-t kívánják pártjukként megjelölni, ez úgy lehetséges, ha jelzőt illesztenek a név elé, s ismét belépnek a pártba. Kiegészítésként hozzátették azt is, hogy szerencsés lenne, ha Új MSZMP vagy más néven megalakulna egy, az MSZP-től balra álló párt. Ebben az esetben a pártvagyont megosztanák, mert az utódpárt senkit nem akar kirekeszteni az anyagi javakból. A pártszervezetek munkahelyi jelenlétével kapcsolatos parlamenti döntést az elnökség tudomásul vette - hangzott el -, az e körül folyó viták ma márá csak álvitának tekinthetők. Az MSZP vezetése egyébként semmilyen utasítással nem látja el a párttag országgyűlési képviselőket, azok szuverén módon vesznek részt a törvényhozás munkájában. (MTI)
1989. október 20., péntek 17:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|