|
|
|
|
MSZMP kongresszus - belga
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. október 6. péntek (MTI-tud) - Az MSZMP elnöke híve egy új típusú szocialista demokrata pártnak, amely megvalósítaná a szociáldemokrata és kommunista értékek szintézisét - ezt emeli ki a belga hírügynökség péntek késő délutáni összefoglalója az MSZMP kongresszusának kezdetéről. Idézi az összefoglaló Nyers Rezső beszédéből azt is, hogy az új párt kész mélyreható gazdasági és politikai reformok vállalására, s elveti mind a demokratikus centralizmust, mind a szélsőséges reformizmust. Az új párt nemcsak a munkásosztályt, hanem a többi társadalmi osztályokat, rétegeket is képviselné, így az értelmiségieket és a vállalkozókat is - emeli a beszédből a belga hírügynökség. A nemzetközi politikáról elhangzottakból kidomborítja a VSZ és a KGST belülről való megreformálására való törekvést. A belga hírügynökség beszámol Grósz Károly egységfelhívásáról is.
A hírügynökség szerint a párt elnökét támogatja Németh Miklós miniszterelnök és a reformisták vezetője, Pozsgay Imre, de a konzervatív küldöttek, akik kemény ellenállást tanusíthatnak az MSZMP feloszlatásával és a kommunista értékekkel való szakítással szemben, felülkerekedhetnek a reformisták erőfeszítésein. +++
1989. október 6., péntek 19:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|