|
|
|
|
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága sajtótájékoztatója a 301- es parcellánál (1. rész)
|
1989. április 6., csütörtök - Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József holttestének exhumálása befejeződött, és ezzel a kegyeleti aktus első szakasza véget ért - jelentette be Hegedűs B. András a Történelmi Igazságtétel Bizottsága sajtótájékoztatóján, amelyet a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál tartottak csütörtökön. Az eseményen jelen voltak Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József családtagjai.
Hegedűs B. András a TIB nevében elöljáróban köszönetet mondott mindazok fáradságos, nagy szakértelmet és tapintatot kívánó munkájáért, akik részt vettek a sírok felkutatásában, kihantolásában és a holttestek exhumálásában. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselői a sajtótájékoztatón nem jelentek meg. Ennek ellenére a TIB elismerését fejezte ki azon hatósági személyeknek, akik korrekt feltételeket teremtettek a munkákhoz. Ezt követően Mécs Imre, a TIB tagja elmondta: a Történelmi Igazságtétel Bizottsága tavaly június óta több felhívást tett közzé, amelyekben követelte az 1956-os események után kivégzett személyek tisztességes eltemetését. Ugyancsak követelte a kivégzettek teljes névsorának megadását. Ilyen adatok ugyanis csak egyéni kutatások és gyűjtések alapján állnak rendelkezésre, de ezek a listák hiányosak. Ezzel kapcsolatban közölte: az Igazságügyi Minisztérium megígérte, hogy a közeljövőben az általa összeállított listát közreadja. A TIB szintén kérte minden kivégzett sírjának megjelölését, hogy a kegyeletet a hozzátartozók és a nép leróhassák a síroknál. Végül kérték azt is, hogy a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában a Nagy Imre-per vádlottain kívül további öt, nem prominens személy (Nagy József hentessegéd, Bárány János szerszámkészítő, Szabó Lajos gépmunkás, Békési Béla orvostanhallgató és Péch Géza mérnök) földi maradványait is tárják fel a szakértők, hogy mind a tizüket együtt temethessék el. Erről az Igazságügyi Minisztériummal tárgyaltak, de mivel Borics Gyula államtitkár úgy nyilatkozott, hogy ez meghaladja hatáskörét, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága szerdán a kérést tartalmazó telexet küldött Németh Miklós miniszterelnökhöz. Ebben kérik: hasson oda, hogy az igazságügyi kormányzat az eddig tanúsított gondossággal folytassa az exhumálásokat a TIB által kért egyszerű személyek esetében is. (folyt. köv.)
1989. április 6., csütörtök 18:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|