|
|
|
|
Ikarus - Rabocsaja Tribuna
|
Moszkva, 1990. november 20. kedd. (MTI-tud.) - A
Szovjetuniónak is ,,Ikarus-részvényeket,, kellene vásárolnia, hogy e
konzorciumos megoldással szavatolja az országban futó csaknem százezer
magyar autóbusz alkatrészellátását, s egyben a csőd szélén álló magyar
vállalat értékesítési piacát - vélekedik keddi számában a Rabocsaja
Tribuna.
A szovjet lap szerzője hangsúlyozza, hogy az Ikarus kiárusítása még nehezebb helyzetbe hozhatja a Szovjetuniót, hiszen egy esetleges ,,profiltisztítás,, a már javarészt 7-8 éves, s ezért megnőtt alkatrészigényű autóbuszok üzemeltetését teszi szinte lehetetlenné. A Szovjetunióban jelenleg évente 1,5 milliárd rubelt költenek az Ikrusok javítására.
Problémákat okozhat a jelenlegi nehéz helyzetben viszont a szovjet tőke exportja, hiszen a közvélemény érzelmi alapon utasítaná el a különben jónak igérkező üzletet: minek dollármilliókat exportálni, amikor otthon semmiből sincs elegendő? A piac realitásai, a hagyományos partnerekkel kiépített kapcsolatok stabilizálása viszont éppen azt igényli, hogy a szovjet fél is vegyen részt az Ikarus körüli alkudozásokban, s ebbe a valutával rendelkező és a közlekedésben érdekelt szovjet vállalatok, esetleg a helyi tanácsok pénzeszközeit is be lehetne vonni - javasolja a Rabocsaja Tribuna.+++
1990. november 20., kedd 13:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.18-11.18) - Karabahi kaland
MTV2 nézői telefon:
"Már megint túlzásba esnek, már megint egész nap nincs más, csak politika. - Gondolják, hogy erre mindenki kiváncsi? Először indulnak a Képújsággal, a Képújság hireit megismétlik 5 perc múlva a hirekben. Mire jó ez? Meg kellene nézni... Pontatlanságok: azt mondják Kaliforniában 3oo ember halt meg, a hirekben már csak 2oo. Azt mondják, hogy 2,5 milliárd Ft-ért adtak be valutát, később 3 milliárdot mondanak. Nem lehet önöknek hinni, csak politizálnak.Az ember nem azért fizeti a tv-t, hasonlitsák össze egy osztrák tv műsorral.... "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|