|
|
|
|
Antall József - Helmut Kohl (1.rész)
|
Császár Tibor és Flesch István, az MTI tudósítói jelentik:
Bonn, 1990. június 21. csütörtök (MTI-tud) - Antall József
és én személyes jó barátok vagyunk, s mostani találkozónk alkalmat
adott arra, hogy ezúttal is megköszönjem a magyar népnek a
németségnek nyújtott nagy segítségét - mondotta Helmut Kohl
kancellár csütörtök este Antall Józseffel folytatott megbeszélése
után a sajtó képviselőinek. A két kormányfő a tervezettnél tovább -
mintegy két órán át - tartott tárgyalás után együtt adott rövid
nyilatkozatot.
A kancellár hangsúlyozta: - Tudjuk, hogy Magyarország most nagy gazdasági nehézségek közepette halad a demokráciához, a szabadsághoz vezető úton. Előrehaladását lehetőségünkhoz mérten eddig is segítettük, s most arról biztosíthatom Magyarország szabadon választott miniszterelnökét, hogy a jövőben is készek leszünk a támogatásra. - Hozzáfűzte: - Európa békés jövőjének döntő tényezője, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia, a kelet-európai reformállamok, sikerre vigyék törekvéseiket, s polgárai is érzékeljék: választott út a helyes út.
Mint mondotta, a mostani tárgyaláson is szóba került a segítségnyújtás, s ,,a következő napokban ezen a témán tovább dolgozunk.,, Elmondta azt is, hogy ő maga - miként ezt már bejelentette a Bundestagban - az Európai Közösségek jövő hét elején Dublinban összeülő csúcsértekezletén az EK által nyújtandó segítségről fog beszélni. Ezek olyan támogatási formák lesznek, amelyek Magyarország számára is nagy jelentőségűek. E kérdésben kész személyes befolyását latba vetni.
Arra a kérdésre azonban, hogy Bonnban 800 millió márkás újabb hitelnyújtásról terjedtek el hírek, nem volt hajlandó további részletekkel szolgálni. Mint kifejtette, ,,valóban beszéltünk erről a kérdésről,, , de megismételte, hogy ezzel a következő napokban-hetekben foglalkoznak. - Konkrét számokról most nem célszerű beszélni, ám - mint mondotta - mindent megteszünk, hogy segítsünk magyar barátainknak. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök 21:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.18-11.18) - Karabahi kaland
MTV2 nézői telefon:
"Már megint túlzásba esnek, már megint egész nap nincs más, csak politika. - Gondolják, hogy erre mindenki kiváncsi? Először indulnak a Képújsággal, a Képújság hireit megismétlik 5 perc múlva a hirekben. Mire jó ez? Meg kellene nézni... Pontatlanságok: azt mondják Kaliforniában 3oo ember halt meg, a hirekben már csak 2oo. Azt mondják, hogy 2,5 milliárd Ft-ért adtak be valutát, később 3 milliárdot mondanak. Nem lehet önöknek hinni, csak politizálnak.Az ember nem azért fizeti a tv-t, hasonlitsák össze egy osztrák tv műsorral.... "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|