|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (17. rész)
|
A továbbiakban utalt arra, hogy a pénzügyminiszter még a parlament mostani ülésszakán ismerteti a kormánynak a pártvagyonnal kapcsolatos álláspontját, és tájékoztatást ad intézkedési szándékairól. Kovács László módosító javaslata kapcsán - a képviselő a pártok munkahelyről történő kivonulásának a politikai megállapodástól eltérő ütemét és határidejét indítványozta - Kulcsár Kálmán arra figyelmeztette az Országgyűlést, hogy a megállapodásoktól való indokolatlan eltérés komoly politikai következményekkel járhat. Az illetékes bizottság állásfoglalásával is egyetértve a miniszter ezért ellenezte a javaslatot. Szűcs Gyula a pártok külföldi támogatásának tilalmát szorgalmazta, ám a miniszter szerint a képviselő indítványa kivihetetlen, ugyanakkor a szükséges tiltást a külföldről származó állami támogatás esetén a törvény szövege tartalmazza. Kulcsár Kálmán befejezésül arról tájékoztatta a Parlamentet, hogy a belügyminiszterrel történt megbeszélés értelmében a Márton János által ismertetett nyilaspárti megnyilatkozást kivizsgálják, s amennyiben ez még az ülésszak ideje alatt eredményre vezet, arról tájékoztatják a képviselőket. Mindehhez mint politikai jelenségekkel foglalkozó kutató hozzáfűzte még: ha a gyülölködés a társadalomban bármilyen irányban elindul, az megállíthatatlan, s ennek veszélyei megfontolandók. Az Országgyűlésnek minősített szavazással kellett volna döntenie a pártok működéséről, gazdálkodásáról szóló törvényjavaslatról. Az alkotmányerejű törvényről azonban csak csütörtökön szavaznak, mivel a határozathozatal idején már sok képviselő hiányzott a teremből. Bár 279-en jelen voltak, s ez elegendő is lett volna a kétharmados többséghez, mégis a jelenlévők nagyobb része egyetértett Fodor István (Pest m., 15. vk.) halasztási javaslatával. A Parlament szerdai munkanapja - amelyen Fodor István és Jakab Róbertné felváltva elnökölt - ezzel végetért. Csütörtökön tehát a határozathozatallal, majd az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat tárgyalásával folytatódik az Országgyűlés munkája. (folyt.köv.)
1989. október 18., szerda 19:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.18-11.18) - Karabahi kaland
MTV2 nézői telefon:
"Már megint túlzásba esnek, már megint egész nap nincs más, csak politika. - Gondolják, hogy erre mindenki kiváncsi? Először indulnak a Képújsággal, a Képújság hireit megismétlik 5 perc múlva a hirekben. Mire jó ez? Meg kellene nézni... Pontatlanságok: azt mondják Kaliforniában 3oo ember halt meg, a hirekben már csak 2oo. Azt mondják, hogy 2,5 milliárd Ft-ért adtak be valutát, később 3 milliárdot mondanak. Nem lehet önöknek hinni, csak politizálnak.Az ember nem azért fizeti a tv-t, hasonlitsák össze egy osztrák tv műsorral.... "
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|