Rendszerváltás és az MTI

	Vissza a zsírkrétához
Mint ismeretes: a gödi horgászegyesület tagjainak egy csoportja a közelmúltban elhatározta, feléleszti és rendbe teszi a már-már halódó gödi Duna ágat, s a két végénél kőgáttal lezárva halastavat telepít bele. A tervhez hozzátartozott még az év jelentős időszakában egyébként tökéletesen száraz Ilka patak "elterelése" is, hogy íly módon is friss vízhez jussanak a halak; már amikor persze van víz a patakban.... Nagyszabású terveikhez megnyerték a néphadsereget is. A katonák éppen Gödön építkeztek, a rég vágyott csapatpihenőjük már állt, már csak a sportpályák hiányoztak elébe. Ám ahhoz földre volt szükség, sok földre, hogy feltölthessék az amúgy is gidres-gödrös terepet. Érthető tehát, hogy kapva kaptak a felkínált lehetőségen: amennyiben kiássák az Ilka patak medrét, az onnan kitermelt földet ingyen megkapják. Ezzel egymillió forintot spórolt a sereg az államkassza megfelelő rovatának, az az ötven ingyenes horgászbérlet, amit az egyesület az együttműködés fejében pluszban még felkínált, az ügy szempontjából már nem bírt jelentőséggel. A munkálatok amúgy katonásan megkezdődtek. A szükséges engedélyeket a területileg illetékes vízügyi igazgatóság kiadta. Napok alatt eltűnt a már vágásra érett árvizi erdő és a honvédség műszaki alakulatai, akiknek mint elmondták teljesen mindegy, hogy hol gyakorolják az árokásást, már mélyítették is az új Ilka medret. Ekkor tört ki a botrány. A helybéli ellenzéki szervezetek és környezetvédő mozgalmak a Duna tönkretételével vádolták a terv kiagyalóit és engedélyezőit, tiltakoztak, hogy a lakosságot már megint kihagyták, fujjolták a sereget, mondván: miért hiszi még mindíg azt, hogy bármit megengedhet magának, az a világ már elmúlt. A tanácselnök egyik nyilatkozatot a másik után adta: igenis tudott a lakosság a készülő tervekről. Minden ki volt függesztve a hirdetőtáblákon, no meg a tanácstagok is beszámoltak erről - mondta, bár ez utóbbiban már maga sem volt biztos. És épp ez az a pont, amitől a gödi Dunaág ügye országos jelentőségűvé emelkedett, mint napjaink döntési és tiltakozási mechanizmusának ékköve. Mert miről is volt szó? Tételezzük fel, ami egyébként valószínű is, hogy a gödi tanács valóban tájékoztatta választóit a készülő területrendezésekről. Az erről szóló írást minden bizonnyal kifüggesztették a már említett hirdetőtáblákra. Csakhogy azokat a kutya sem olvasta el. (folyt.) 1989. október 18., szerda 11:28
Vissza »

	Vissza a zsírkrétához 2.
Először azért nem, mert nem ott vannak, ahol gyakran megfordulnak az emberek, másfelől meg az olyan hivatalos írás volt, amiből tizenkettő egy tucat, honnan lássa szegény gödi polgár, hogy ami ott feszít, az már egy újabb felhívás és nem a régit felejtették kint. És tételezzük fel azt is, hogy a tanácstagok valóban részletesen tájékoztatták körzetük lakóit a tervezett halastóról: de először is, ki jár manapság tanácstagi beszámolókra. Az emberek többsége úgy van ezzel: az lesz úgy is amit fent akarnak, minek rá időt pazarolni. De még ha voltak is ott érintettek: e sorok írója a maga bőrén számtalanszor megtapasztalta már, milyen is az, amikor a szakemberek előveszik a tudományukat és úgy beszélnek a laikusok előtt, mintha ott kellene megvédeniük a doktori disszertációjukat. A legtöbben nem értik mit beszélnek. Csoda-e hát, ha nem is hisznek nekik? A tiltakozók első felindulásukban még a honvédség torkának is nekiestek: ki engedte meg nekik, hogy itt építkezzenek? Miből van ez a kacsalábon forgó palota, ami alatt többen atombiztos bunkert is tudni véltek, ahová természetesen alkalomadtán majd csak "az elvtársakat" engedik be. Azon a gyűlésen, ellenfelek hiányában egymást erősítgették - ki tud nagyobb veszélyt felfedezni a készülő műben? Két héttel később, a "hivatalos" falugyűlésen aztán néhány dolog tisztázódott. Például az, hogy a néphadsereg már évekkel korábban megvásárolta a csapatpihenő és a sportpálya helyét a tanácstól; 1976-ban félmillió forintot fizettek a kezelői jogért. S hogy a sportpályát, ha a falu nem akarja, nem betonozzák le, csak füvesítik. Egyébként azt bárki használhatja, sem a helyiek, sem az itt nyaralók elől nem zárják el. Mindez újdonságként hatott a teremben, s miután a sereg képviselője még azt is elmesélte, hogy és mint volt az a megállapodás a HM és az egyesület között az Ilka patak dolgában, még a legvérmesebb ellenzők is úgy fogalmaztak, a legtisztességesebb tájékoztatást éppen a sereg képviselőitől kapták. Ami a tájékoztatást illeti: a tanácselnök nem vitatta, lehet, hogy alaposabban is eljárhatak volna, s ismételten a tájékoztató táblákra hivatkozott. Igaza is van, meg nem is: az egész ügyben éppen az a legszörnyűbb, hogy tulajdonképpen mindkét félnek van némi igaza. A tanács tényleg megtette a magáét. Az már más kérdés, hogy mindez kevés. A régi idők plakátjaival ma már nem lehet propagandát csinálni. Azért nem, mert ma már nem lehet néhány papíros tessék-lássék kifüggesztésével mindezt letudni, s ha valaki tiltakozik a fejéhez vágni: miért nem olvassa el a hirdetőtáblát. (folyt.) 1989. október 18., szerda 11:30
Vissza »

	Vissza a zsírkrétához 3.
A szavazópolgár ugyanis ettől már nem esik kétségbe, és azt mondja: ha "nektek" nem fontos, hogy én tudjak mindenről, ami itt történik, akkor én nem szavazok rátok. Lehet, hogy sokan sajnálják, de megfordult a világ; ma már egyre inkább a szavazó a fontos és nem az, aki bizalmából a "bársonyszékbe" ül. A gödi tanácselnök példája szerint: biztosabb propaganda visszanyúlni a régi jó zsírkrétához és a csomagolópapírhoz: feltűnőbb is, olcsóbb is, mint a fénymásolt írás, ami egy kistelepülés költségvetésének korántsem lehet mindegy. Mert úgy kell ezt csinálni, hogy az is elolvassa a plakátot, akinek egyébként nem állt szándékában. S akkor talán nem kell két falugyűlést tartani gyors egymásutánban, hogy tisztázódjanak a helyi közös dolgok. És vajon hány Göd van még ebben az országban? Hány helyen vitatkoznak utólag arról, hogy ki, mikor és miről (nem) számolt el? (MTI-Press) ág/ Fekete Gy. 1989. október 18., szerda 11:51
Vissza »