|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete
"Az
egyetemes némaságban a kimondás szakítóerejét a megtapasztalt
valóság és a kényszerűen elhallgatott igazság folyamatosan és
fokozatosan felhalmozódó energiája adja. Az ,,itt állok, másként nem
tehetek,, szellemében történt kiállásnak, a ,,protestáló hitnek,,
bonyolultan gazdag előtörténete van."
BBC, Panoráma:
Nem mindenki látja szívesen az MSZP-t
"Miközben a
palamentben folyik a vita a politikai pártok legális működését
megalapozó törvényről, a kommunisták tegnap külön gyűlésen elítélték
az MSZMP átalakítását, és ma reggel tárgyaltak volt főtitkárukkal,
Grósz Károllyal, s megpróbálták rábeszélni: vegye át a
fundamentalisták vezetését az általános választások előkészületében."
|
|
|
|
|
|
|
Fegyverkezés
|
------------ München, 1989. október 17. (SZER, A mai nap) - A szovjet külügyminisztérium szóvivője cáfolta az amerikai védelmi minisztériumnak azt a jelentését, amely szerint Moszkva és szövetségesei továbbra is szállítanak fegyvereket és hadianyagot a nicaraguai sandinista kormánynak. A Pentagon jelentését New York-i tudósítónk, Kéri Tamás ismerteti: Ha zenéről lenne szó, azt is mondhatnánk: variáció egy témára. Minthogy azonban politikáról van szó, csak az érdekesség kedvéért említem: miközben a New York Times Managuából keltezett tudósításában arról ír, hogy - úgymond - a szovjet-amerikai viszony javítása érdekében csökkennek a Nicaraguába irányuló szovjet fegyverszállítások, méghozzá nem más okra, de managuai diplomáciai forrásokra hivatkozva, addig az amerikai nemzetvédelmi minisztériumnak ezzel homlokegyenest ellenkeő a véleménye. Ezt a véleményét jelentés formájában terjesztette most a nyilvánosság elé. Ez a jelentés megállapítja: a szovjet tömb idén, a még be sem fejeződött évben már több mint 400 milliárd dollár értékű fegyvert szállított Nicaraguába, elsősorban Kubát használva fel az átmenő forgalom lebonyolítására. Igaz, a közvetlen szovjet fegyverszállítás közel sem szűnt meg, de vagy 50 százalékkal csökkent, viszont a szovjet blokk többi részéből 35 százalékkal nőtt, és ezzel gyakorlatilag nemcsak hogy az előző évi szinten maradt, de annak az összvolumenét idén meg is fogja haladni. A sandinisták fantasztikus méretű fegyverkezései tehát annak ellenére tovább folyik, hogy a fegyveres ellenállástól többé nem kell tartaniuk. Alighanem éppen ezért folyamodnak még az eddigieknél is inkább a ködösítéshez. A jelentés egyéb kiinduló pontja Gorbacsov levele George Bushhoz idén májusban, amelyben egyértelműen állapította meg: Moszkva 1988 végével mindenfajta Nicaraguába menő fegyverszállításnak véget vetett. Ezzel szemben a jelentés szerint idén ilyen fegyverek érkeztek a sandinistákhoz: légvédelmi és Sam(?)rakéták, MI-17-es és MI-25-ös, úgynevezett Hind nevű támadó helikopterek. (folyt.)
1989. október 17., kedd
|
Vissza »
|
|
- Fegyverkezés - 1. folyt.
|
Ami azt illeti, 3 szovjet torpedónasszádot és 4 MI-25-ös helikoptert rövid idővel azelőtt szállítottak nicaraguai kikötőbe, mielőtt Sevardnadze és Baker külügyminiszter Amerikában Wyomingban tárgyalásai során egyebek közt ezt a kérdést is megvitatták. A Pentagon jelentése szerint a kézifegyverek, a könnyű tűzérség és a lőszer Kubából érkezik Nicaraguába, és ami azt illeti, idén körülbelül a tavalyinak a duplája. Márpedig Kubának nincsen olyan ipari kapacitása, hogy odahaza ilyen mennyiséget gyárthatna. Nyilvánvaló, hogy a fegyverek és a lőszer 90-95 százaléka a Szovjetunióból származik, hiszen a Szovjetunió Kubát, Kelet-Németországot, Lengyelországot és Csehszlovákiát használta fel már 1980-81-ben is arra, hogy fegyverszállításait álcázza, hogy azután 1981 után áttérjen a közvetlen fegyverszállításokra. Most megint Kubának jut az a szerep, hogy a szovjet hajókon odaérkező fegyvereket saját hajóira rakja át, és azokon továbbítsa a címzetthez. Ugyancsak nehéz lenne elképzelni - állapítja meg a jelentés -, hogy akár egy szovjet blokkbeli ország, vagy maga Kuba hajlandó lenne Nicaraguába saját szakállára fegyvert szállítani, nemhogy egy világosan meghatározott szovjet tilalom ellenére merészelné tenni ezt. A nemzetvédelmi minisztérium jelentésének a legkevésbé sem csak Nicaraguára vonatkoztatott átfogó következtetése, a módszer körvonalai világosak: miközben a Szovjetunió tárgyalásokról, regionális rendezési kísérletekről beszél, aközben és azzal párhuzamosan növeli a fegyverzet és a felszerelés szállításának a tempóját is, meg a mennyiségét is. +++
1989. október 17., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|