|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
A Nemzetbiztonsági Bizottság ülése
|
1990. szeptember 12., szerda - Zárt ülést tartott szerdán az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. Demszky Gábor, a bizottság
elnöke az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az ülésen meghallgatták és
tudomásul vették Balsai István igazságügy-miniszter szokásos, havi
beszámolóját a titkos eszközök alkalmazásáról.
Ezt követően Boross Péter tárca nélküli miniszter tájékoztatta a bizottságot arról, hogy elkészült a nemzetbiztonsági törvény tervezete, és az hamarosan a nemzetbiztonsági kabinet elé kerül. A Nemzetbiztonsági Bizottság is megkapja a törvénytervezetet, hogy előzetesen állást foglalhasson róla.
A bizottság többségi szavazással úgy foglalt állást, hogy meg kívánja hallgatni Simon Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatóját és Kocsis Kálmánt, az Információs Hivatal megbízott főigazgatóját. Meghallgatásuk a törvény szerint nem lenne kötelező a bizottság számára, a testület azonban ily módon is szeretné teljesíteni parlamenti megbízatását, ezért tartotta szükségesnek és fontosnak a meghallgatásokat. A Nemzetbiztonsági Bizottság következő ülését előreláthatólag csak a parlamenti őszi szünete után tartja. (MTI)
1990. szeptember 12., szerda 17:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|