|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Feltámadás - Magyar-román gálaest
|
1990. január 31., szerda - Magyar-román kulturális gálaestet
rendeznek február 3-án este 8 órától a Budapest Sportcsarnokban.
Neves magyar és román művészek, együttesek működnek közre a
Feltámadás című műsorban. Fellép Romániából David Ohanesian, Melina
Ghioalba, Victor Rebengiuc, Valeria Seciu, Sofia Vicoveanca, Illyés
Kinga, Dumitru Farcasu, a bukaresti Madrigál Kórus, a constancai
Fantasio balett csoport. Szerepel Pitti Katalin, Mécs Károly,
Bonbicz Barbara és Csaba Ildikó - a Győri Balett több tagja, az
,,Ádám Jenő,, kicsinyek kórusa, a Budapest Kórus, a Honvéd
Művészegyüttes tánckara, a Postások Szimfonikus Zenekar, a Magyar
Nemzeti Cigányzenekar, valamint Kisfalusi Lehel, Zsoldos Béla,
Takács Tamás és élsportolók egy csoportja.
A gálaesten hálaadó megemlékezést tart Tőkés László temesvári református lelkész és Constantin Galeriu bukaresti vezető ortodox személyiség.
A közös programot Alexa Visarion és Ábrahám Dezső rendezte. Az est bevételét a Szabad Román Televízió, ezen belül a magyar adások támogatására ajánlotta fel a rendezőség, köszönetként a román forradalom élő közvetítéséért. Erre a célra az egyéni és a közösségi támogatásokat elkülönített bankszámlára lehet befizetni az ország bármely pénzintézeténél, bankjánál: MHB 222-10056-7007 Hungamer Kft. vagy a rendezőség címén 1300 Budapest, Pf. 14. Adományokat az előadás helyszínén, urnákba is lehet tenni.
Jegyek - 100 és 150 forintos áron - a Színházak Központi Jegyirodájában, az ORI jegypénztárában és a Budapest Sportcsarnok jegypénztárában válthatók. (MTI)
1990. január 30., kedd 21:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|