|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Befejezte munkáját az írószövetség közgyűlése (1. rész)
|
1989. november 26., vasárnap - Új magyar irodalom elnevezéssel mintegy harminc író platformot alakított az Írószövetség közgyűlésének vasárnapi, második munkanapján. A platformot a közgyűlés vége felé létrehozó írók - köztük Csordás Gábor, Esterházy Péter, Konrád György, Kodolányi Gyula, Jókai Anna - azzal indokolták lépésüket, hogy nem születtek a kétnapos tanácskozás folyamán olyan döntések, amelyek az Írószövetség munkáját, szemléletét és belső működési rendjét hozzáigazítanák a gyökeresen megváltozott társadalmi struktúrához. Álláspontjuk szerint, bár részben módosították az alapszabályt, a változtatások nem elégségesek. Véleményük szerint nem indítottak el közös gondolkodást azok a felszólalások sem, amelyek a kívánatos újfajta szemlélet és tevékenység elterjesztését javasolták, sőt sürgették.
Nem arról van szó, hogy szembefordul egy kisebb csoport a többségi véleménnyel - hangsúlyozta a kezdeményezés szószólójaként Csordás Gábor. Mint mondotta: ahhoz kerestek formát az írók, hogy kisebbségi véleményüket továbbra is fenntarthassák, azzal a szándékkal, hogy idővel megpróbálják meggyőzni a többséget a változások szükségességéről. A közgyűlésen ismertették a 71 tagú választmányban helyet kapott írók névsorát. (A választás már előző nap lezajlott.) A testületbe delegálták többek között Bertha Bulcsút, Cseres Tibort, Csoóri Sándort, Göncz Árpádot, Mészöly Miklóst, Tamás Menyhértet. Az alapszabály módosításának tárgyalásakor elsőként Fekete Gyula alelnök ismertette az alapszabály-előkészítő bizottság elképzeléseit. Kiemelte azokat a pontokat, amelyekben az új változat jelentősen eltér a most érvényben lévő dokumentumtól. A tervezet egyebek mellett kezdeményezi, hogy a szervezet Magyar Írószövetségre változtassa nevét; működését terjessze ki az egész világra, s ennek megfelelően fogadja tagjai közé a más országokban élő írókat is. Ezt a javaslatot elfogadták. Majd felmerült, hogy az eddigi író-főtitkár helyett gazdasági ügyekkel foglalkozó menedzser-főtitkárt válasszanak. Az ötletet azonban a szavazás során elvetették. Szó esett arról is, hogy esetleg az elnöki posztot megszüntetve, három társelnök irányítaná egyidőben a szövetség munkáját. (folyt.köv)
1989. november 26., vasárnap 18:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Befejezte munkáját az írószövetség közgyűlése (2. rész)
|
E kérdésben végül úgy foglalt állást a testület, hogy megtartják az elnöki és a főtitkári posztot is. A választmány és a két fő tisztségviselő ,,közé,, pedig 12 tagú elnökséget jelölnek. Annak tagjait a választmány évente megújítja. Ezután több felszólaló kezdeményezésére abban döntöttek, hogy a szövetség nemzetiségi bizottságát és annak tevékenységét kettéválasztják: külön foglalkoznak majd a hazai és a hazánkon kívüli nemzetiségi kérdésekkel. Voksoltak arról is, hogy a jövőben a rendes, a rendkívüli és a pártoló tagság mellett tiszteletbeli tagjaik is lehetnek. Élénk vitát váltott ki a tagdíj kérdése. Olyan javaslat is elhangzott: a tagdíj függjön az írók keresetéről. Végül a mindenkire vonatkozó évi 300 forintban állapodtak meg. A továbbiakban Kiss Dénes javasolta, hogy az írószövetség alkosson valamiféle erkölcsi ajánlást - ha úgy tetszik, tízparancsolatot - a társadalom számára. Kocsis Rózsa azt indítványozta, hogy a szövetség kezdeményezze egy irodalmi jellegű közép-európai folyóirat létrejöttét, amely fórumává válhatna a térség irodalmának. Vujicsics Sztoján azoknak a nevében kért szót, akik a szövetségben a ,,kétnyelvűség átkával küszködnek,,. Örömmel fogadta a nemzetiségi bizottság kettéválását, de hozzáfűzte: nem szeretne ,,nemzetiségi gettót,, látni abban. Konrád György ésszerűtlennek ítélte azt a megosztást, hogy a fiatal írók nem az írószövetségben, hanem a József Attila Kör tagjaként tevékenykednek. Javasolta, fogadják a szövetségbe a teljes Kört, akár külön csorportként is. Ezzel összefüggésben hangzott el, hogy a szövetség rendszeres író-olvasó találkozók szervezésével népszerűsítse a fiatal írókat. Szó esett még arról is, hogy a decentralizálás, a fővárostól való elszakadás jegyében létesítsenek megyei-városi irodalmi ösztöndíjakat. A Magyar Írószövetség kétnapos közgyűlésének zárásaként Cseres Tibor, a szervezet távozó elnöke mondott köszönetet a három éves tevékenysége idején kapott bizalomért. Kiemelte: nem fordult még elő az írószövetség történetében, hogy két államférfi - utalt az első nap megjelent Németh Miklós miniszterelnökre és Glatz Ferenc művelődési miniszterre - mindenben igazat adtak törekvéseiknek. Új korszak kezdődik ezzel; az együttműködésé - mondotta végül. A Magyar Írószövetség új elnökét és főtitkárát a közeljövőben jelöli ki a szervezet választmánya. (MTI)
1989. november 26., vasárnap 18:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|