|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács ülése - szóvivői tájékoztató (1. rész)
|
1989. október 16., hétfő - A kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését javasolja az Országgyűlésnek. Az erről szóló törvénytervezetet az igazságügyminiszter terjeszti a Parlament kedden folytatódó ülésszaka elé.
A döntésről Bajnok Zsolt tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőit a kormány ülését követő szokásos sajtókonferenciáján. A kormány döntését indokolva a szóvivő hangoztatta: megszűntek azok az okok, amelyek az 1956-os népfelkelés után a Munkásőrség létrehozásához vezettek. A kormány ezért úgy véli, hogy a fegyveres testület további fenntartása már nem indokolt. A Munkásőrség megszüntetésére vonatkozó javaslattal egyidőben a Parlament elé terjesztik a honvédelmi törvény módosításának tervezetét. Ennek lényege, hogy a jelenleg is működő területi véderőbe önkéntes alapon, társadalmi munkában, tartalékosként bárki jelentkezhet. A szóvivő elmondta azt is, hogy amennyiben a Parlament elfogadja a törvénytervezeteket, a pénzügyminiszter zárolja a Munkásőrség vagyonát. Ennek értékét jelenleg mintegy 11 milliárd forintra becsülik. Ebből 5,1 milliárd forintot tesz ki a Munkásőrség felszerelése, 4,5 milliárd forintos ingatlannal rendelkezik, s a különféle bérlemények összege 1,2 milliárd forintra rúg. A Munkásőrség összlétszáma 52 ezer 800 fő. Ebből 615-en teljesítenek hivatalos szolgálatot, 370-en főfoglalkozásúak; kétezer részfoglalkozású, polgári alkalmazott dolgozik a Munkásőrségnél; társadalmi munkában pedig 49 ezer 800 munkásőr teljesít szolgálatot. A kormány fontos feladatának tartja, hogy a hivatásos és a polgári állományról - amely a Munkásőrség megszüntetésével elveszti szolgálati, illetve munkahelyét - megfelelően, emberségesen gondoskodjék. A kormány döntése értelmében várhatóan még az év végéig megszületik a döntés a Munkásőrség vagyonának polgári célú hasznosításáról, a testület fegyverei pedig a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alá kerülnek. A tennivalók koordinálására miniszteri biztost neveznek ki. (folyt.köv.)
1989. október 16., hétfő 18:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|