|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetsége 67 ezer népszavazást követelő aláírást nyújtott be a Parlamentben (1. rész)
|
1989. október 13., péntek - A Szabad Demokraták Szövetségének tíztagú küldöttsége - Tölgyessy Péternek, az SZDSZ szóvivőjének a vezetésével - pénteken a Parlamentben átnyújtotta azt a 67 ezer aláírást, amelyet annak érdekben gyűjtött, hogy népszavazás döntsön azokról a kérdésekről, amelyekről a politikai egyeztető tárgyalásokon nem sikerült megállapodni. Így az állampolgárok véleményét és támogatását kérte abban: oszlassák-e fel a munkásőrséget? Kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről? Számoljon-e el az MSZMP, illetve utódpártja a tulajdonában és kezelésében lévő vagyonával? Továbbá: csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
A Szabad Demokraták Szövetsége egyébként tovább folytatja az aláírásgyűjtési kampányt, bízva abban, hogy mihamarabb, talán még a jövő hét közepére összegyűlik a népszavazás kötelező kiírásához szükséges százezer hiteles kézjegy. Éppen ezért az SZDSZ Déri Miksa utca 10. szám alatti központi irodájában szombaton és vasárnap is állandó ügyeletet tart, folyamatosan összesítve a beérkező aláírásokat. A nemzeti színű szalagokkal átkötött hat csomagnyi aláírásgyűjteményt Szűrös Mátyás távollétében Fodor István, az Országgyűlés alelnöke vette át, s írta alá az átadást-átvételt rögzítő jegyzőkönyvet. Az átadást követő kötetlen eszmecserén Tölgyessy Péter egyebek között - megismételve az aláírásgyűjtési kampány célját - azzal a kéréssel fordult Fodor Istvánhoz, hogy az aláírók nevében az Országgyűlés plenáris ülésén személyesen, röviden elmondhassa véleményét, megindokolhassa az SZDSZ kezdeményezését. Mint mondotta: amennyiben ez nem lehetséges, akkor országgyűlési képviselőjüket kérik fel erre. Fodor István - megjegyezve, hogy a számtalan petícióátadás közül ez volt az első és egyetlen, amely a szabályok szerint történt - leszögezte: az Országgyűlés elnöke a népszavazásról szóló törvény értelmében jár majd el. A népszavazásról szóló törvény úgy rendelkezik: a népszavazást az Országgyűlés rendeli el a kezdeményezés benyújtásától számított legközelebbi ülésszakán, de legkésőbb két hónapon belül. Az elrendeléshez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (folyt. köv.)
1989. október 13., péntek 14:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|