|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Az Október 23-ika Bizottság sajtótájékoztatója
|
---------------------------------------------- München, 1989. október 11. (SZER, Kezdődik a nap) - Az Október 23-ika Bizottság tegnapi sajtóértekezletéről számol be Szekeres László Budapestről. - Bereczky Vilmos, a bizottság szóvivője, rögtön egy általános érdeklődést kiváltó bejelentéssel kezdte: a Külügyminisztérium illetékesei mindenkinek engedélyezik a beutazást, aki az október 23-ikai megemlékezésre jön. Ez a bejelentés azért volt váratlan, mert a múlt héten elterjedt, hogy egyesekkel - például Pongrácz Gergellyel szemben - diszkriminatív intézkedéseket léptetnek életbe. A másik érdekes bejelentést dr. Soós Tibor, az Országgyűlés hivatalvezetője és Ács László, az Országgyűlés műszaki és ellátási főosztályának vezetője tették. A Parlament tetején lévő vörös csillagról szólva elmondták, hogy 23-ikán végleg eloltják a fényét, sőt az elektromos vezetéket használhatatlanná teszik. Az eredeti állapot végleges helyreállítása, vagyis a leszerelés 1990 első felében fog bekövetkezni. Mint elmondták: azért csak akkor, mert technikailag csak teljes állványozással lehet megoldani a 96 méter magasban lévő, 3 méter átmérőjű, 10 mázsás csillag levételét - ami ráadásul egy 14 méter magas traverzen áll. Ők szeretnének legjobban szabadulni ettől a maradványtól, de élet- és vagyonbiztonsági okokból csak így tudják megoldani ezt. Sok lehetőséget számításba vettek, még a helikoptert is, de itt, egy véletlenül leszakadó pár kilós darab, vagy egy helytelen mozdulat is nagyon komoly károkat okozhat a kupolában, melynek helyreállítási költsége 14 millió forint. Mint a két országgyűlési hivatalnok mondta: nagyon sokan telefonálnak nekik, ajánlkoznak a segítségre, és számonkérik a csillag ottlétét. Ők hajlandók minden érdeklődőnek helyszíni szemlén megmutatni a jelenlegi állapotot: győződjenek meg a kételkedők, hogy csak az általuk javasolt megoldás biztonságos. (folyt.)
1989. október 11., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|