|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre japán interjúja
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. október 10. kedd (MTI-tud) - A Magyar Szocialista Párt létrehozásának jelentősége a kommunista párttól való elválásban van, jelentette ki Pozsgay Imre az Aszahi Simbun című japán lapnak interjúban. A legtekintélyesebb japán napilap kedden címoldalon közölte az MSZP köztársaságielnök-jelöltjével készített interjút.
Pozsgay Imre hazánk jövőbeli politikai rendszerére vonatkozó elképzeléseiről beszélve kifejtette, hogy ahhoz Finnország szolgál modellként. Hangsúlyozta, hogy a VSZ tagjaként Magyarország önálló külpolitikát fog folytatni. A kommunizmussal való szakítás után az új párt előtt álló legfontosabb feladat a nép bizalmának az elnyerése, mondotta. Sokakat talán megzavar majd, hogy a politikai akciók és formák teljesen átalakulnak, folytatta és hangot adott azon meggyőződésének: a sztálinizmushoz hozzátapadt konzervatív frakciónak nincs ereje ahhoz, hogy az új párt fölé kerekedjen. A cikk megállapítja, hogy Pozsgay Imre, aki a legbefolyásosabb jelölt a köztársasági elnökség megpályázására, a finn elnöki mintát kívánja követni. Az államminiszter a finn kormányról, a Szovjetunióval szomszédos ország politikájának az alakítójáról úgy nyilatkozott, hogy az referencia a magyarok számára, amivel az Aszahi tudósítója szerint azt érzékeltette, hogy Magyarország jövőbeli semlegességének a gondolata foglalkoztatja. Az új pártplatform - amely a demokratikus szocializmust és a piacgazdaságot célozza meg - Pozsgay Imre eszmei hitvallásából táplálkozik, állapítja meg a japán lap, és idézi a Mihail Gobacsov nehéz helyzetével kapcsolatban feltett kérdésre adott választ is: ,,Nincs abban semmi különös, hogy Gorbacsov válsággal néz szembe. Ő ugyanis olyan reformokat hajt végre, amelyek megvalósítása korábban senkinek sem sikerült. De a Szovjetunió számára nincs más út.,, Az államminiszter azt a meggyőződését is egyértelművé az interjúban, hogy még ha a Gorbacsov vezetése elbukna, Magyarországnak akkor sem áll szándékában változtatni a maga számára megválasztott úton, amelyen nincs többé visszaút. Pozsgay arra is rámutatott, hogy a VSZ-nek és a NATO-nak tárgyalásokat kell tartania a két tömb katonai szerepének az egyidejű felszámolása érdekében. A Japánhoz fűződő kapcsolatokról Pozsgay elmondta, hogy azok a nagy földrajzi távolság ellenére történelmileg és a hagyományok alapján is barátiak. Magyarország arra számít, hogy a japán iparvállalatok hazánk piacának fontosságát és jövőbeni szerepét felismerik és aktív jelenlétre törekednek - idézte zárógondolatként Pozsgai Imre szavait az Aszahi Simbun. +++
1989. október 10., kedd 12:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|