|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Brády Zoltánnal
|
----------------------- Washington, 1989. október 8. (Amerika Hangja) - A mikrofonnál, illetve a telefonnál Bognár Vera, beszélgető partnerem Budapesten Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője. - Kolléga úr, azt hiszem, hogy mind a ketten jól ismerjük Shakespeare drámáját és többször hallottunk a rózsáról, aminek megváltozhat a neve, de vajmi kevéssé változik az illata. Hasonlít ez a mostani helyzetre? - Én úgy fogalmaztam meg, hogy a házasságok válságát éli ez a korszak, és hogyha egy hölgy elválik a férjétől és férjhez megy egy másik férfihoz, új nevet vesz föl, de a hölgy ugyanaz marad, aki volt. Hát ez volt a meglepetés, de szerintem még a kongresszus nem zárta be kapuit és a meglepetéseket sem. Tegnap úgy tűnt, hogy lefeküdtek egymásnak a csoportok és a platformok, mert féltek a szakítástól. Nem véletlen, hogy most tart a Pozsgay beszéde, ahol ő elégedetlenségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy nem hullottak, hogy úgy fogalmazzak, nem hullottak fejek. Tehát nem véletlen az embernek az a véleménye, hogy itt nem mertek lépni, tehát mintha maradt volna minden a régiben, csak új köntösben. - Ez volt körülbelül nekünk is itt az érzésünk, amikor hallottuk a hírt, hogy átkeresztelték a pártot és Magyar Szocialista Munkáspárt helyett Magyar Szocialista Párt lett, elvégre ez a párt már megért egy pár keresztelőt, mégis 40 éven át hatalmon maradt. - Hát igen. Most az embernek egy másik olyan érzése támad, maradjunk a házassági hasonlatnál, hogy itt a pénzért folyik a harc, tehát, hogy mi lesz a pártvagyonnal. - Amibe beleértjük a Munkásőrséget, a hadsereget, a rendőrséget és a belügyminisztériumi erőket is ugye? - Igen, tulajdonképpen itt arról van szó, hogy az ellenszavazók, többek között Grósz Károly is, nem szavazta meg ezt az új pártot és azért 150 nem tudom hányan szintén nem szavazták meg. Kiszámoltuk, hogy körülbelül 100 ezer ember van ennyi küldött mögött. (folyt.)
1989. október 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|