|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
- Kongresszusi előzetes - 1. folyt.
|
Még hozzátenném, hogy ma elmentünk a Munkásőrség Országos Parancsnokságára, ahol rendkívüli módon együttműködtek velünk az ottani dolgozók. Interjút készítettünk például a szóvivővel, lefilmeztük a munkásőröket is, ahogy gyakorlatoznak. Ami még érdekes persze, a tévé is bejelentette, hogy a kormány leváltotta Borbély Sándort, a Munkásőrség országos parancsnokát. Utódot nem neveztek ki. Nagyon úgy néz ki, hogyha a reformerek most győznek a kongresszuson, akkor a munkásőrség valamilyen radikális változáson megy keresztül, talán meg is szűnik. - Sikerült már találkoznod a politikai élet képviselői közül valakivel? - Igen. Ma két nagyon ellentétes benyomást keltő interjúnk volt. Kora délután Rinászky Róberttal, a Marxista Egységplatform egyik vezetőjével beszélgettünk. Később pedig Pozsgay Imre államminiszterrel volt egy interjúnk. Mit mondjak? Az én benyomásom az volt, hogy ez például olyan, mintha időben inkább, mint térben utaztunk volna 30 évet vissza a múltba mondjuk Ribánszky Róberttal és a jelenből a jelenbe Pozsgay Imrével. - Véleményed szerint hogyan ítélik meg a reformisták kilátásait a pártkongresszust megelőzően? Itt most gondolok a lakosságra. Milyen benyomást szereztél az emberek között, akikkel beszélgettél? - Nagyon vegyes benyomást. Nagyon bonyolult a helyzet, és én úgy látom, hogy ez az első alkalom tényleg, hogy nincs egy forgatókönyv előre megírva, ki nyer, ki győz, mert egyszerűen senki nem tudja. Ez a benyomásom, ezt mondta el mindenki, akivel beszélgettünk, Pozsgaytól kezdve Ribánszky Róberten keresztül. Tegnap Vári Lászlóra utaltam, a zalai pártvezetőre. Senki sem tudja pontosan, tulajdonképpen hányan valóban reformerek, hányan fundamentalisták, úgyhogy ezt a dolgot szerintem mi hétfőig nem fogjuk tudni eldönteni. A lakosság ugyanígy érez. Nagy a zűzavar. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|