|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
- A Minisztertanács ülése - 2. folyt.
|
A szóvivő, bár nem mondta ki, nem hagyott kétséget afelől, hogy a kormány önmaga számára máris eldöntötte a problémát: a munkásőrséget valamilyen formában fel fogja számolni. Hangsúlyozom, ezt nem így mondta a szóvivő, hanem sokkal diplomatikusabban. Hangsúlyozta, hogy december helyett már ebben a hónapban végső döntést fog hozni a kormány a munkásőrség kérdésében. Hozzátette azt - és ez is hozzátartozik a képhez, amiből azt hiszem nem túlzás arra következtetni, hogy a munkásőrséget felszámolják -, hogy Borbély Sándort, a Munkásőrség vezetőjét érdemei elismerése mellett menesztették állásából, illetve elengedték nyugdíjba. És maradjunk itt még egyszer a személyi kérdéseknél. Tabajdi Csaba, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője miniszterhelyettesi kinevezést kapott, ő lesz a Minisztertanács nemzetiségi titkárságának vezetője. Következő témakör október 23-ika. Feltehetően ez az a témakör, amellyel a legkevésbé fog egyetérteni a demokratikus ellenzék, az ellenzéki pártok. A kormány azon a véleményen van, hogy október 23-nak a nemzeti megbékélés napjának kell lennie, nem pedig - ahogy az ellenzéki pártok, szervezetek követelik - nemzeti ünnepnek. A szóvivő idevonatkozó kérdésekre is hangsúlyozta, hogy megbékélésre van szükség, mert október 23-ikát úgy tekintik, hogy akkor voltak még akár családokon belül is olyanok, akik a barikád egyik, illetve a barikád másik oldalán harcoltak. Nos, az ellenzék véleménye mint tudjuk, ezzel szemben az, hogy nem szabad az áldozatokat és azokat összekeverni, egy kalap alá hozni, akik lőttek és akire lőttek. +++
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|