|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Kormányszóvivői tájékoztató a Minisztertanács üléséről (5. rész)
|
A Munkásőrség sorsára vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Bajnok Zsolt elmondta: a kormány semmiképpen sem akarja halogatni a döntést. A Munkásőrség jövőjével kapcsolatban többféle lehetőség is szóba került eddig, ám ennél többet a megbízott szóvivő egyelőre nem árult el. Vajon miért nem kívánja a kormány nemzeti ünneppé nyilvánítani október 23-át, szembekerül-e ezen a téren az ellenzékkel? - hangzott a következő kérdés. Bajnok Zsolt szerint az ellenzéken belül is többféle vélemény alakult ki erről. A közvéleményben pedig még inkább eltérőek a vélemények, attól függően, hogy emberi sorsában, egzisztenciájában, élete alakulásában kit hogyan érintett 1956. október 23. Éppen ezért nem az elnevezés az elsődleges, még az sem, hogy pirosbetűvel vagy feketével nyomják-e ezt a dátumot, hanem az, hogy mit szolgál és milyen hatást gyakorol a társadalomra. A kormány nem azt mérlegelte, hogy ebben a kérdésben szembekerül-e az ellenzék véleményével. A döntő inkább az, hogy mi a jobb az ország, a társadalom lelkiállapota szempontjából. (MTI)
1989. október 4., szerda 19:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|