|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom állásfoglalása (OS)
|
1989. szeptember 26., kedd - A közéletünk bíztatóan gyorsuló demokratikus átalakulása közben indokolatlanul kiéleződött belpolitikai feszültségek miatt kétségek és remények között hányódik a magyar társadalom. A diktatórikus visszarendeződés elkerülésére és a demokratikus átalakítás békés feltételeinek biztosítására alakult Demokratikus Magyarországért Mozgalom valamennyi politikai erő - a hatalomgyakorlók és az ellenzékiek - figyelmét a közös nemzeti felelősségvállalásra hívja fel. A Nemzeti Kerekasztal háromoldalú tárgyalásain kötött történelmi fontosságú előzetes megegyezéseket annak reményében üdvözöljük, hogy az Országgyűlés mindezeket a megállapodásokat sarkalatos törvények formájában elfogadja. A még rendezetlen politikai kérdésekre is következetesen demokratikus válaszokat kell adni. A DMM országunk mostani állapotában a köztársasági elnök általános, közvetlen, titkos szavazással történő mielőbbi megválasztását tartja a legjobb megoldásnak. A politikai szervezeteknek a kölcsönös önmérséklet jegyében kell kivonulniuk a munkahelyekről. A Minisztertanács még az idén véglegesen, közmegelégedésre rendezze a Munkásőrség sorsát, biztosítsa a politikai szerveztek nyilvánosság előtti esélyegyenlőségét a nemzeti televízióban, rádióban és az írott sajtóban, és azonnal vessen véget az állami és a szövetkezeti vagyon ,,jogszerű,,, ám felelőtlen kiárusítási, elherdálási kísérleteinek. Társadalmunk óriási többsége mindmáig bölcs türelemmel támogatja hazánk békés, demokratikus megújítását. A politikai erők az előzetes bizalommal ezután is felelősséggel éljenek, de továbbra se éljenek vissza a nemzet türelmével. DMM Ideiglenes Elnöksége (OS)
1989. szeptember 26., kedd 13:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|