|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Katona József színház - jugoszláv vélemények
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. szeptember 19. (MTI-tud.) - Végre lelkesedett a belgrádi közönség - írja a budapesti Katona József Színház társulatának a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon (BITEF-en) sorra került fellépéséről közölt értékelése címében a Politika.
A tekintélyes jugoszláv lap megállapítja: ,,Briliáns,,, ,,fantasztikus,,, ,,bravúros,, - ilyen és ehhez hasonló elismerő vélemények hangzottak el az együttes vasárnap esti fellépése után. Gogol ,,Revizor,,-jának ez a bemutatója egyesítette a közönséget és a kritikusokat, mindenki el volt ragadtatva. Belgrádban ritkán hallható olyan vastaps és ováció, mint most az előadás alatt és azt követően. Úgy tűnik, hogy a magyar színház egyszerűen nem tud csalódást kelteni, és ez elsősorban nagyszerű színészei alakításának köszönhető. Figyelmet érdemel, hogy a fesztiválon részt vevő szovjet küldöttség tagjai is a legnagyobb elismerés hangján szóltak, kijelentették, hogy Gogol remekművének ez a legkorszerűbb és legragyogóbb színrevitele. Kétségkívül nagy elismerés illeti Zsámbéki Gábor rendezőt is. A színjátszás ünnepe volt ez a Revizor-est Belgrádban - mutat rá az újvidéki Magyar Szó. Nagy kár, hogy úton hazafelé Újvidéken és Szabadkán nem áll meg a Katona József színház társulata. Vétek megfosztani a közönséget ettől az üdítő három órától. A Borba kritikusa kiemeli, hogy Zsámbéki Gábor rendezésében Gogol darabja ,,élesen metsző,, vígjáték. +++
1989. szeptember 19., kedd 11:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|