|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Középszintű politikai tárgyalások
|
1989. szeptember 18., hétfő - A hétfő esti háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások plenáris ülését megelőzően, délután a Parlamentben megkezdődött a középszintű tárgyalás, amely a hétvégén ülésezett szakértői bizottságok munkájának eredményeit tekinti át. Az MSZMP delegációját Pozsgay Imre, az Ellenzéki Kerekasztalét Tölgyessy Péter, a Harmadik Oldalét pedig Bugár Nándor vezeti. Pozsgay Imre a korábbi üléseken felvetődött kérdésekre adott választ. Bejelentette, hogy az MSZMP az év végéig mintegy 2 milliárd forint értékű vagyont ad át a kormánynak. A pártok finanszírozása ebből a vagyonból történik majd. Elmondta azt is, hogy a kormány által az új pártok számára már korábban bejelentett 50 millió forintos támogatás az MSZMP állami támogatásának csökkentéséből származik. Szólt arról is, hogy a BTK módosítását követően, már a hatályba lépés előtt is az új törvény szellemében járnak el. Azt is bejelentette, hogy a választásokon induló képviselőjelöltek támogatására eredetileg szánt 35 millió forintot a kormány 100 millióra felemelte. Elfogadta a kormány azt a javaslatot is, hogy az Alkotmánybíróság tagjait három lépcsőben kell megválasztani, előbb 5, majd 6, végül 4 alkotmánybírót választ meg a jelenlegi, illetve a következő parlament. Az Állami Számvevőszéknek most csak az egyik alelnökét választják meg, aki megbizatást kap majd az intézmény megszervezésére. Pozsgay Imre elmondta azt is, hogy a párttörvénnyel kapcsolatban kompromisszumos javaslat született arról, hogy a fegyveres erők, illetve a rendőrség tagjai milyen párttisztséget tölthetnek be. A Munkásőrséggel kapcsolatban bejelentette, hogy az a Minisztertanács alá tartozó, állami szabályozással működő fegyveres szervezet, amelynek további munkáját a védelmi reform keretében határozzák meg. Addig is az MSZMP javaslatára a kormány elfogadta azt a bizalomerősítő javaslatot, hogy a Munkásőrség létszámát jövőre 60 ezerről 40 ezerre csökkentsék. Megszüntetik a Munkásőrség fegyveres gyakorlatait és fegyvereit a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá helyezik. (MTI)
1989. szeptember 18., hétfő 17:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|