|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. szeptember 15., péntek - Pénteken ülést tartott az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága. A bizottság tagjai először a mezőgazdasági bizottsággal közösen Vassné Nyéki Ilona javaslatát vitatták meg a földtörvény módosításáról. A képviselőnő javaslatában azt szorgalmazta, hogy fagyasszák be a földek adásvételét az új, komplex földtörvény megalkotásáig, mert a tulajdonreform várhatóan lényeges változásokat hoz majd a föld tulajdonjogát illetően is. A két bizottság egyetértett azzal: javasolják az Országgyűlésnek, hogy az ismételten vitassa meg a földek adás-vétele befagyasztásának kérdését. Ez a felvetés ugyanis korábban már szerepelt az Országgyűlés napirendjén, de a honatyák akkor nem értettek egyet vele. A témával összefüggésben több felszólaló hangsúlyozta: amennyiben a földtörvényre vonatkozó módosító javaslat a parlament elé kerül, kívánatos, hogy azt az Országgyűlés többi bizottsága is tárgyalja meg.
Ezután a jogi bizottság önállóan folytatta munkáját, s több fontos törvényjavaslatról mondott véleményt. Megtárgyalták az Állami Számvevőszék felállításáról szóló törvényjavaslatot, amely a képviselők szerint több tekintetben még további pontosításra, egyszerűsítésre szorul. Így például többen kifogásolták, hogy a jogszabály-tervezet nem tartalmazza pontosan azokat a feltételeket, amelyek alapján valaki az Állami Számvevőszék tagja lehet, s nem tisztázza egyértelműen azt sem, hogy az intézménynél betöltött tisztség milyen más tevékenységekkel minősül összeférhetetlennek. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét 12 évre válasszák meg, bár ezt az Ellenzéki Kerekasztal elfogadhatatlannak tartja. A képviselők némi vita után elfogadták a törvényjavaslatnak azt a passzusát, hogy az Állami Számvevőszék létrehozásával egyidejűleg - amelynek alapvető feladata az állami pénzügyek ellenőrzése lenne - megszűnne a népi ellenőrzés rendszere. Az ezzel vitázó észrevételek lényege az volt, hogy a népi ellenőrzésnek van egy olyan, már bevált, jól működő rendje, amelyet kár lenne megbontani. Ezt követően a Büntető Törvénykönyv, illetve a Büntetőeljárási Törvény módosításáról szóló törvényjavaslatokról mondták el véleményüket a képviselők. (folyt.köv.)
1989. szeptember 15., péntek 20:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|