|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Ifj. Rajk László előadása Szegeden
|
1989. szeptember 8., péntek - A Szabad Demokraták Szövetsége szegedi szervezetének meghívására előadást tartott pénteken este Szegeden, a Bálint Sándor Művelődési Házban ifj. Rajk László, az SZDSZ tanácstagja. Tájékoztatta a részvevőket arról, hogyan jött létre a háromoldalú tárgyalás, s hogy mely kérdésekben milyen álláspontot képvisel az Ellenzéki Kerekasztal.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a tárgyalásoknak legkésőbb szeptember 26-ig, az Országgyűlés legközelebbi ülésszakának összeüléséig be kell fejeződniük. Indokolja ezt az időhatárt az is, hogy októberben tartja kongresszusát az MSZMP, az SZDSZ és a Magyar Demokrata Fórum. A márciust azért tartja az SZDSZ a legkorábbi időpontnak a választások lebonyolítására, mert a már előbb említett kongresszusok miatt arra a pártok nem tudnak hamarabb felkészülni. A karácsony, a hideg téli hónapok pedig ugyanúgy érdektelenségbe fullaszthatják a választásokat, mint ahogy a nyáron törént az időközi választással. (MTI)
1989. szeptember 8., péntek 21:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|