|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú politikai tárgyalások (7. rész)
|
Az Ellenzéki Kerekasztal kompromisszumos javaslatot terjesztett elő azzal kapcsolatban, hogy milyen párttisztséget tölthetnek be a fegyveres erők tagjai. Ennek lényege, hogy a honvédség és a határőrség tagjai alapszervezeti vezetői tisztséget láthatnak el, míg a rendőrök csak a lakóterületükön vállalhatnak pártfunkciót. Pozsgay Imre jelentős javaslatnak minősítette ezt, s türelmet kért a válszt illetően. Emlékezetes, hogy az MSZMP eredeti javaslata szerint a fegyveres erők tagjai országos, megyei és kerületi szinten nem tölthetnek be funkciót. Ezt követően Orbán Viktor (EKA) felvetette, hogy a módosítandó büntető eljárási törvény miért nem a korábbi megállapodásnak megfelelően, december 1-jén lép életbe. Ő ugyanis úgy hallotta, hogy az új időpont 1990. március 1-je. Pozsgay Imre elmondta, hogy az MSZMP-nek semmiféle érdeke sem fűződik a hatálybalépés időpontjának módosításához, csupán szakmai, technikai kérdésről van szó. Orbán Viktor megjegyezte, hogy az EKA számára azért fontos a minél korábbi hatályba lépés, mert számukra aggodalmat keltene, ha a választási kampány ideje alatt még érvényben lenne a korábbi törvény. Pozsgay Imre támogatta a minél korábbi hatályba lépés lehetőségének megteremtését. Hankis Elemér (EKA) javasolta, hogy a televízió már ezen a héten adjon vitaműsort a háromoldalú tárgyalásokról. Ennek érdekében felszólítják a TV elnökét, hogy teremtse meg ezt a lehetőséget. A javaslatot a másik két fél is támogatta, s megegyeztek abban, hogy az első ilyen műsor a választási törvényről szól majd. A középszintű háromoldalú tárgyalások pénteken folytatódnak. (MTI)
1989. szeptember 6., szerda 22:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|