|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Épüljön Duna-híd Nagymaros és Visegrád között - Nyílt levél Németh Miklósnak
"Amennyiben a Parlament úgy dönt, hogy a nagymarosi vízlépcsőt
nem építjük meg, igényeljük megvizsgálni egy Duna-híd építésének
esélyeit Nagymaros és Visegrád között. Ha most csak az alapozást
végeznénk el, az is előnyösebbnek látszik, mint csupán
visszaállítani a korábbi állapotokat."
BBC, Panoráma:
Október 23-ikára vonatkozó törvényjavaslat
"A törvényjavaslat az 1956. október 23. és 1963. április 4.
között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai
bűncselekmények, valamint az ahhoz kapcsolódó és harci cselekmények
során elkövetett köztörvényes bűncselekmények mentesítéséről
rendelkezik majd. Semmisnek nyilvánítja ezeket a bűncselekményeket,
és gondoskodik arról is, hogy mindazok a joghátrányok, amelyek az
elítélteket érintették, megszűnjenek."
|
|
|
|
|
|
|
- Ellenzéki Kerekasztal - 1. folyt.
|
Midehhez képest lássuk mi az, amiben nem született még megyezés, amiben tehát a hétfőn délután folytatódó tágyalások hozhatnak előrelépést. 1, Az MSZMP is, és az Ellenzéki Kerekasztal is ellenzi a harmadik oldalnak azt a javaslatát, hogy ne csak pártok, hanem társadalmi szervezetek is indíthassanak jelöltet a választásokon. Mint a vitában többször rámutattak, egyrészt a társadalmi szervezetek, ha akarnak, párttá alakulhatnak. Másrészt pedig abban sem akadályozza őket senki, hogy az egyes választókerületekben tetszésük szerint támogassanak különböző jelölteket. 2, Nem dőlt még el, hogy 500 ezer fő támogató aláírására lesz-e szükség ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson. Elképzelhető egy kompromisszum az 500-as határhoz közelebb. 3, Nem dőlt még az sem el, mi az a minimális szavazati arány, amely mellett egy párt még bejuthat a parlamentbe. Az MSZMP az alsó limitet 5 százalékban szerené megszabni. Az ellenzék 3 százalékban, és valószínűnek látszik, hogy ha kompromisszum születik, ez az ellenzék javaslatához fog közelebb állni. 4, Az sem eldöntött tény még, hogy mely pártok indíthatnak országos listát. Az MSZMP elképzelése az, hogy csak azok lehessenek országos pártok, amelyek az egyéni választókerületek legalább egyharmadában jelöltet tudnak állítani. Ezek tehát minden megyében állíthatnak listát. Az Ellenzéki Kerekasztal a limitet a területek egyötödében szeretné megszabni a javasolt egyharmaddal szemben. 5, Annak is a jövő héten kell eldőlnie, hogy második fordulóban két jelölt folytathatja-e a küzdelmet, ahogyan az Ellenzéki Kerekasztal szeretné, vagy pedig három, esetleg még több. E kérdésben nem elképzelhetetlen, hogy a kompromisszumos megoldás három továbbjutó jelölt lesz. +++
1989. augusztus 26., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - 1567-222: Szeretnék választ kapni, hogyan sorsolják ki a játékosokat, mivel nekem már jelentkezett a tévé már kétszer is, de még nem hivtak vissza, egy éve kísérletezem. Meddig lehet hivni, mivel l/h 6 és 3/4 6 között csak az automata jelentkezett és bemondtam, hogy csak a játék előtt l/2 órával lehet hivni és ez pont ebben az időben volt,Köszönöm,
- Jó estét kívánok. Nyári Tiborné 7oo-8oo7 telefonszámról: egy jó fél éve kísérletezek a BUMM-nak a játékával, és sajnos soha nem sikerül elérni, és hát nem kapcsolják. Szeretném, ha egy kicsit segítséget kapnék. Köszönöm szépen.
- Lengyel Ferencné vagyok: Hát nagyon szeretnék más én is játszani, mióta a játék megkezdődött, azóta semmi eredmény a beszélgetésre, vagy a játékra. Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|