|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"A körülmények arra kényszerítenek
minket, hogy ismét felhívjuk a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a
Magyar Radikális Párt igaz hogy antikommunista párt, de egyúttal
antifasiszta is. Elhatároljuk magunkat minden fasiszta vagy nyilas
elveket valló személyektől, mozgalmaktól. Ezen nézetek híveit,
terjesztőit a legmesszebb menőkig elítéljük."
BBC, Panoráma:
Pártkongresszus - Szakonyi Péter
"Még el sem ültek a Magyar Szocialista Párt kongresszusának
utóhangjai, és máris a választások, a közelgő választások kerültek
az érdeklődés középpontjába. Egy érdekes hír jutott napvilágra a
közelmúltban, amely azt tartalmazza, hogy a Marx Károly
Közgazdaságtudományi Egyetem továbbképző központja egy választási
menedzserképző iskolát, egy kurzust szervez a közeljövőben.
A november végén induló egyhetes kurzuson bárki részt vehet,
pártállásra és szervezeti tagságra való tekintet nélkül, és mivel a
tanfolyam önköltséges, 3500 forintba kerül ez az egyhetes képzés."
|
|
|
|
|
|
|
- Afgán helyzet - 1. folyt.
|
A lapban idézett jelentést az amerikai hírszerző szervek állították össze a Fehér Ház és a Külügyminisztérium számára. A jelentés egyebek közt megállapítja: a föld-föld rakéták körüli minden tevékenységet afgán egyenruhába öltöztetett szovjet tanácsadók látják el, akik - minthogy nyilvánvalóan katonák - jelenlétükkel és tevékenységükkel megszegik az Afganisztánról tavaly Genfben megkötött egyezményt. Az afgán gerillákhoz kiküldött amerikai diplomata, Peter Thomson szerint Afganisztában legalább 300 szovjet katonai tanácsadó tevékenykedik, és ez persze nem a teljes kép. Hivatalos washingtoni források szerint a Szovjetunió havonta 250-300 millió dollár értékű katonai felszerelést küld az országba. Ugyanakkor, amikor legalábbis Gordon Humphry republikánus szenátor szerint a gerilláknak nyújtott amerikai támogatás igen jelentős mértékben csökkent. A kongresszus által megszavazott támogatás mértéke titok. Jól tájékozott körök szerint azonban mmaximun évi 600 millió dollárra tehető, tehát annyira, mint a szovjet támogatás mindössze két hánap alatt. +++
1989. október 10., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérem szépen önöket, ha volnának szívesek a pénzügyi befektetésbe, én hallottam egy Tempdon úgynevezett amerikai valamilyen konszernét, hogy érdemes volna-e oda befektetni, mert tulajdonképpen itt nyugdíjból élek, és a nyugdíjam eléggé kevés, és a pénz amit itt befektetek szintén kevés. Úgy hallottam, hogy ebbe a Tempeli (?) vállalatba vagyis konszernbe eléggé magas 18 % a kamat és ha lennének szivesek telefonszámom bemondom 72-496 a felhívószám 07171. Lennének szívesek este 7 és 8 közt megmondani, önöknek van ottan pénzügyi szakértője és ha felvilágosítást adnának, nagyon szépen megköszönném, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|