 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Kiskőrös Városi Tanács V.B. nyilatkozata
"A városi tanács végrehajtó bizottsága Kiskőrös lakosságának
óhaját tolmácsolva kinyilvánítja igényét arra, hogy amennyiben a
tudományos vizsgálatok egyértelműen bebizonyítják, Barguzinban
Petőfi Sándor földi maradványait találták meg, a halhatatlan költő
végső és örök nyughelye szülővárosa, Kiskőrös legyen. "
DLF, Esti krónika:
A gazdasági változásokról
"A magyar reformprogram magában foglalja a vállalatok magánkézbe
adását, a tőkepiac liberalizálását, valamint a fizetőeszköz-rendszer
korszerűsítését. Az utóbbinak része a már 1988-ban bevezetett
adóreform, az értéktöbblet-adó, valamint a kereseti adók ismételt
alkalmazása és nem utolsó sorban a forint középtávon történő
konvertibilitásának megteremtése. Ez a reform azonban csakis akkor
valósulhat meg, ha a Nyugat is kiveszi abból a részét, pontosabban
megnyitja a piacait a magyar áruk előtt."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Japán-iráni közös beruházás törlése
|

Tokió, 1989. október 9. hétfő (AP) - Japán felmondja a 3 milliárd dollár értékű, 1971-ben megkezdett japán-iráni közös petrolkémiai beruházást - erről állapodtak meg a két ország szakértői Teheránban. Japán azzal indokolta döntését, hogy a létesítmény már elkészült részét túl súlyos károsodások érték az iraki bombázások következtében. Egyelőre nem ismeretes, hogy milyen összegű kártérítést kell fizetnie a japánoknak a megállapodás felbontásáért.
Az olajipari komplexum közös kivitelezését - 105 japán cég részvételével - 1971-ben kezdték meg egy Irán déli részén fekvő kikötővárosban. Az iráni forradalom idején többször felfüggesztették, az iraki-iráni háború 1980. szeptemberi kirobbanása után pedig leállították a munkálatokat. A komplexum akkor 85 százalékban készült el, de a háború során Irak többször bombázta a létesítményt, emiatt súlyos anyagi károk keletkeztek, egy légitámadás alkalmával pedig több japán munkás is sérüléseket szenvedett. A Kyodo japán hírügynökség becslése szerint a 105 vállalkozó céget tömörítő japán Mitsui társaságnak körülbelül 120-130 milliárd jen (851-922 millió dollár) kártérítést kell majd fizetnie. Az IRNA iráni hírügynökség az elmúlt hónapban azonban azt jelentette, hogy Irán 1,5 milliárd dolláros kártérítést kért Japántól. +++
1989. október 9., hétfő 11:55
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok RÓZSAFA jelige vagyok.A rádió valamennyi kedves dolgozójának és munkatársának nagyon boldog újévet kivánok, jó erőt és egészséget.Szeretném egy kérdéssel kezdeni a beszélgetésemet, és pedig,hogy tessenek szívesek választ adni arra,hogy a székely himnusz kinek a szerzeménye, és mikor keletkezett a verse, illetve a szövege. És a Himnusz körülményeiről is nagyon szeretnék valamit hallani a Hallgatók Fóruma című műsorban."
III/III jelentés BOROS IMRE/FKgp-ról egy oldal
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
" A nép elindult a Ring felé, hogy az előző heti utat bejárja. Duzzadt, mind hangosabbá vált a tüntetés. Csak az első sorban meneteltek némán az emberek, összefogódzkodva, jelmondatokkal házilag telefestett textilcsíkokat maguk elé feszítve. Laci kiállt az első sorok elé, úgy forgatott. Ez rettentően veszélyes volt, a titkosrendőrök nyilvánvalóan észrevették, lefotózták, de ő nem törődött vele. Én az út melletti park egyik sűrű bokrában a földön fekve figyeltem."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|