|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiskőrös Városi Tanács V.B. nyilatkozata
"A városi tanács végrehajtó bizottsága Kiskőrös lakosságának
óhaját tolmácsolva kinyilvánítja igényét arra, hogy amennyiben a
tudományos vizsgálatok egyértelműen bebizonyítják, Barguzinban
Petőfi Sándor földi maradványait találták meg, a halhatatlan költő
végső és örök nyughelye szülővárosa, Kiskőrös legyen. "
DLF, Esti krónika:
A gazdasági változásokról
"A magyar reformprogram magában foglalja a vállalatok magánkézbe
adását, a tőkepiac liberalizálását, valamint a fizetőeszköz-rendszer
korszerűsítését. Az utóbbinak része a már 1988-ban bevezetett
adóreform, az értéktöbblet-adó, valamint a kereseti adók ismételt
alkalmazása és nem utolsó sorban a forint középtávon történő
konvertibilitásának megteremtése. Ez a reform azonban csakis akkor
valósulhat meg, ha a Nyugat is kiveszi abból a részét, pontosabban
megnyitja a piacait a magyar áruk előtt."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar témák
|
Köln, 1989. július 14. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - Az újságok nagy terjedelemben foglalkoznak magyarországi témákkal. Elsősorban persze George Bush amerikai elnök budapesti látogatásának utórezgéseivel, de a mai nap eseménye sem kerüli el a Szövetségi Köztársaság sajtójának figyelmét Kádár János volt pártfőtitkár temetése. És persze a nyugatnémet lapok nagy érdeklődéssel figyelik, hogyan is alakul Magyarország és az NDK kapcsolata. A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy Budapesten teljes sikerként értékelik a nyugati világ első emberének látogatását. A lap kiemeli, hogy Bush támogatólag a reformokra törekvő magyar vezetés mellé állt. Az elnök csak kevés ajándékot hozott, ezek mégis nagyon jól mutatják, hogy mennyire szeretné, ha Magyarország a demokratikus nyitás, a magánkezdeményezés és a nagyvilághoz való kötöttség útján haladna. A cikkíró szerint George Bush bizonyos értelemben új perspektívát nyitott meg az időnként pesszimizmusra hajló fiatal generáció számára. A Frankfurter Allgemeine Zeitung ír arról a szóbeszédről, mely szerint Budapest is felkerül arra a listára, amelyen Washington szemszögéből olyan városok állnak, melyek kellőképpen semlegesnek tekinthetők ahhoz, hogy a kelet-nyugati párbeszéd fontos eseményeinek szinterei legyenek. Ez még egy szovjet-amerikai csúcstalálkozóra is érvényes. A lap a következőkban szószerint így vélekedik: "Az amerikai elnök látogatása azt a kényes állapotot is felfedte, amely a magyar vezetés kapcsolatát még mindig vagy már megint jellemzi. Feltűnt az, hogy Grósz nagyon ritkán került előtérbe, és Pozsgay államminiszter egy inkább személyes jellegű kapcsolatban áll Bush elnökkel. Pozsgay egy koalícióhoz hasonló állapotként jellemezte a magyar vezetés kapcsolatát." (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyar témák - 1. folyt.
|
Grósz a Kádár sírjánál tartandó beszédében azon fog igyekezni, hogy ő maga és a párt számára újra teret nyerjen - emeli ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Die Welt című lap kommentára is magyar témával foglalkozik, idézünk: "Ma egy Kádár János nevű magánszemélyt kísérnek majd utolsó útjára Budapesten. Az 1956-os népfelkelés leverése után 30 éven keresztül a kommunista párt főtitkáraként és egyes időszakokban miniszterelnökként Magyarország legnagyobb hatalmú embere volt. George Bush budapesti tartózkodása idején Kádár nevét nem is említették, mi több, a volt pártfőtitkárnak várnia kellett temetésével, míg a hivatalos lágotatás befejeződik. A végtisztességet a világ-kommunizmus második garnitúrája adja majd meg Kádár Jánosnak. A sors keserű iróniája, hogy Kádár, aki a hatvanas és a hetvenes években reformernek számított, és akit ezért a kommunista dogmatikusok gyakran megtámadtak, halála után a kommunista mozgalom azon részének szimbolikus alakjává válik, amely a történelem kerekét meg szeretné állítani, mi több, vissza szeretné fordítani. Éppen ezért Budapesten máris arról beszélnek, hogy a fundamentalisták csúcstalálkozót tartanak Kádár sírjánál. Amikor a reál-szocializmus utolsó mohikánjai összegyűlnek a magyar fővárosban, éppen olyan kevéssé fogják megérteni a világot, mint az elhunyt politikus életének utolsó hónapjaiban" - állapítja meg a Die Welt. Az NDK és Magyarország viszonyát így látja a Braunschweiger Zeitung: Most első alkalommal vetette az NDK Magyarország szemére igen keményen, hogy támogatást nyújt a szocializmus ellenségeinek. Most is, hasonlóan, mint a Budapest és a Prága közti vitában, a magyarok liberális sajtópolitikájáról van szó. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyar témák - 2. folyt.
|
Az NDK haragját az keltette fel, hogy mindkét amerikai adó, a Szabadság Rádió és a Szabad Európa Rádió irodát nyithatott magyar területen. Először is nem egészen világos, valójában mi ellen irányul az NDK támadása. Ez egy olyan kampány kezdetét jelentheti, melynek végén utazási korlátozások állnak majd - szögezi le a Braunschweiger Zeitung. +++
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok RÓZSAFA jelige vagyok.A rádió valamennyi kedves dolgozójának és munkatársának nagyon boldog újévet kivánok, jó erőt és egészséget.Szeretném egy kérdéssel kezdeni a beszélgetésemet, és pedig,hogy tessenek szívesek választ adni arra,hogy a székely himnusz kinek a szerzeménye, és mikor keletkezett a verse, illetve a szövege. És a Himnusz körülményeiről is nagyon szeretnék valamit hallani a Hallgatók Fóruma című műsorban."
III/III jelentés BOROS IMRE/FKgp-ról egy oldal
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
" A nép elindult a Ring felé, hogy az előző heti utat bejárja. Duzzadt, mind hangosabbá vált a tüntetés. Csak az első sorban meneteltek némán az emberek, összefogódzkodva, jelmondatokkal házilag telefestett textilcsíkokat maguk elé feszítve. Laci kiállt az első sorok elé, úgy forgatott. Ez rettentően veszélyes volt, a titkosrendőrök nyilvánvalóan észrevették, lefotózták, de ő nem törődött vele. Én az út melletti park egyik sűrű bokrában a földön fekve figyeltem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|