|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
Viharos munkásgyűlés Ajkán
|
1990. szeptember 28., péntek - Nem nyugtatta meg a Videoton
ajkai gyárának dolgozóit a pénteki munkásgyűlésen az a bejelentés,
miszerint nem 770 dolgozót bocsátanak el, hanem ,,csupán,, 470
foglalkoztatására nem látnak biztosítékot a következő esztendőre.
Több mint ezren gyűllek össze a gyáregység nagy csarnokában, ahol a
helyzet elemzésére, a kérdések megválaszolására megjelent az ipari
államtitkár, dr. Pohankovics István és Garami László, a Videoton
miniszteri biztosa.
A tekintélyes protokol ellenére a feszültség nem oldódott, sőt a magyarázatokat és terveket hallva, inkább növekedett. A Videoton ajkai dolgozói számára érthetetlen, hogy miért nem lehet a Szovjetunió által megrendelt és legyártott kész termékeket kiszállítani, esetleg a laktanyák árának kompenzálásaként. Érthetetlen számukra az is, hogy miért vásároltak néhány hónappal ezelőtt 7 millió forintért gépet a szovjet megrendelés gyártásához, amikor arra már semmi szükség nem volt.
Az ajkaiak számára a munkás részvények és a privatizáció sem tünik biztató ígéretnek. Tény ugyanis, hogy rendkívül alacsonyak a bérek. A Videoton ajkai üzemében egész családok is dolgoznak és együttesen nem kapnak annyi fizetést, amiből jutna lakástörlesztésre és megélhetésre. Az már csak olaj volt a tűzre, hogy az államtitkár megjegyezte: túú nagy lakások építésébe fogtak, ezért sok a törlesztenivaló.
Úgy tünt a munkások a munkástanácsba, illetve a szakszervezetbe bíznak. A vélemények e tekintetben ugyan megoszlanak, sőt a munkásgyűlésen a két érdekvédelmi szervezet nyílt rivalizálására is sor került. Végülis az Videoton ajkai üzemének dolgozói nem fogadták el a kérdéseikre adott válaszokat, a tervekről, elképzelésekről hallottak ugyan, de semmiféle biztató kép nem alakulhatott ki jövőjükről. (MTI)
1990. szeptember 28., péntek 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|