|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
Privatizálják a Videotont (2. rész)
|
Elhangzott az is, hogy mintegy 5 és fél milliárd forintos adósságai csökkentésére, illetve rendezésére a Videotonnak meg kell válnia felesleges ingatlanaitól, épületeitől, gépeitől, berendezéseitől, s túl kell adnia a mintegy 1 millió forint értékű inkurens készletén. A rendkívül szigorú költséggazdálkodás mellett a következő hónapokban szükség lesz arra, hogy a Videoton nagyon rövid idő alatt visszaszerezze szállítói megrendült bizalmát, maradéktalanul és kifogástalan minőségben tegyen eleget megrendeléseinek, s mérsékelje, illetve megszüntesse a vállalatcsoport tagjai közötti ,,körbetartozást,, , sorbanállást.
A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy a Videoton Elektronikai Vállalatot , amely vagyonkezelő központként működött, az Állami Vagyonügynökség bevonásával állami holdinggá alakítják át. Elhangzott az is, hogy Kázsmér János, aki a VEV vezérigazgatói tisztjéről már lemondott, október 10-től a Videoton Rt-nél viselt tisztségétől is megválik.
A sajtótájékoztatót követően a vállalati biztos a Videoton érdekképviseleti szervezeteinek képviselőivel találkozott. (MTI)
1990. szeptember 27., csütörtök 20:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|