|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
A privatizáció nehézségei
|
-------------------------
München, 1990. augusztus 31. (SZER, Magyar híradó) - Az eljövendő évek talán legfontosabb kérdése, hogy miként lehetne lebontani az állami tulajdont, hogyan lehetne privatizálni, magánkézbe adni a gazdálkodás egységeit. Ezen belül külön gondot jelent az egykori államosítások helyrehozása, a reprivatizálás. Rádiónk gazdasági szakértőjével, Vadász Jánossal erről beszélgetek.
- A kormánynak szemlátomást nincsen egyértelmű álláspontja a 40 évvel ezelőtt kártérítés nélkül államosított tulajdon visszaadása ügyében. A kérdés is voltaképpen a Kisgazdapárt vitatott földprogramja kapcsán merül fel, s elég későn. Mi lehet ennek a magyarázata? Véleményed szerint mit kellene itt tenni?
- Itt a kormánynak dilemmái vannak - mint annyi másban is. Egyrészt a kormány, és egyébként az ellenzék is, nagy súly helyez a jogállam kiépítésére és következetes érvényesítésére. Ez pedig azt indokolja, hogy a 40 évvel ezelőtt jogtalanul elvett tulajdont vissza kell adni a régi tulajdonosnak, vagy az örököseinek. Ez azonban nagyon gyakran, vagy talán az esetek többségében is nem oldható egyszerűen meg. Mert meglehet, hogy a régi üzem, vagy üzlet már egyáltalán nem létezik, valami egész más van a helyén, vagy lebontották. Tehát fizikailag nincs mit visszaadni. Vagy a helyén van, de jelentősen kibővült, modernizálták, és sokkal többet ér, mint az, amit 40 éve elvettek. Vagy működik, de történetesen már megvásárolta, és jóhiszeműleg megvásárolta egy hazai vagy külföldi magánvállalkozó időközben. Vagy megvan az üzem, de óriási adósság terheli.
MDF tehát azt modnja - a Kisgazdák itt mást mondanak, ők arra hajlanak, hogy vissza kell adni -: nem adják vissza fizikailag a tulajdont, de kártérítést adnak a régi tulajdonosoknak. Valószínűleg úgy, hogy a kártérítás erejéig kaphatnak majd részvényeket, nem feltétlenül annak a cégnek a részvényeit. Részvényeket, amikor ezek kibocsájtásra kerülnek. (folyt.)
1990. augusztus 31., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|