|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
Bemutatkozott a magyar Watergate-ügy kulcsfigurája (2. rész)
|
Végvári József azért fordult Roszik Gáborhoz, mert őróla biztosan tudta, hogy semmilyen szálon nem kapcsolható a belügyhöz. A megfigyeltek névsora viszont bizonyára több dossziét is kitenne, legalábbis erre lehet következtetni a sajtótájékoztatón elhangzott, csupán hevenyészett névsorból. Ismert ellenzéki vezetők (például Csoóri Sándor, Demszky Gábor, Kőszeg Ferenc, Lezsák Sándor, Németh Zsolt, Pető Iván, Solt Ottilia, Szekfű András), művészek (többek között Háy Ágnes, Kerényi Imre, Nagy Gáspár, Szervátiusz Tibor, Vallai Péter), országgyűlési képviselők (Czoma László nevét említették) szerepeltek a listán.
A megfigyelők oldalán pedig szép számmal szerepelnek a politikai nómenklatúra tagjainak hozzátartozói is. Végvári József megemlítette, hogy a szolgálatnál van állományban például Péter Gábor unokája, Benkei András volt belügyminiszter két veje és lánya, vagy Lakatos Ernő jelenlegi berlini nagykövet veje, aki osztályvezető.
Az információkkal kapcsolatban a belbiztonsági szolgálat tisztje közölte: a nem érdemlegesek a BM illetékes csoportfőnökségén maradtak, ám tudomása szeirnt a fontosak eljutottak Horváth Józsefhez, a Belső Biztonsági Szolgálat vezetőjéhez, aki rendszeres kapcsolatban állt Pallagi Ferenc miniszterhelyettessel, az Állambiztonsági Szolgálat vezetőjével, illetve Horváth István belügyminiszterrel. Végvári József szerint azokról az információkról, amelyekben fantáziát láttak, a belügyminiszter feltételezhetően beszámolt kormányülésen, de nem zárta ki, hogy az MSZ(M)P egyes vezetői is tájékoztatást kaptak.
A belbiztonsági szolgálat őrnagya megerősítette, hogy az ellenzéki személyek megfigyelésénél az információszerzés különböző eszközeit alkalmazták: a levélellenőrzéstől kezdve a telefon- és szobalehallgatásokon keresztül belső informátorok beépítéséig. Egy kérdésre válaszolva kijelentette: a botrány kirobbanása óta is folytak az iratmegsemmisítések. Hozzáfűzte: a Belügyminisztérium más területein is ,,tüntettek el iratokat,,. Egy barátjától tudja - mondta Végvári József -, hogy karácsony táján megsemmisítették a Nagy Imre-per anyagának titkos részét. Így nem zárható ki, hogy számos fontos dossziét már sohasem találnak meg. (folyt. köv.)
1990. január 19., péntek 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|