 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Interjú Tőkés Rudolffal - 3. folyt.
|

- Ez, hogy milyen lesz, ki fog derülni a következő 3-4 hét folyamán, attól függően, hogy kik fogják aláírásukkal megerősíteni az alapszabályok és a program melletti támogatásukat. Nincs kizárva, hogy egy-két-háromszázezer ember ezt nem fogja tenni -, vagy esetleg pro forma fogja tenni, de nyilvánvalóan ez egy kisebb párt lesz. Ennél sokkal nagyobb probléma, ami mondjuk a levegőben fog lógni, hogy mi lesz a jövőben a párt és a kormány egymással való kapcsolata? Ugyanis az a bizonyos függetlenítő, függetlenedő irány, amelyet Németh Miklós kormánypolitikája képviselt az utolsó hónapokban -, ez nem lett elfogadva Nyers Rezső által az ő tegnap esti beszédében, és erre még Németh Miklós nem válaszólt. - Mi lesz a reformkörök és a népi demokratikus mozgalomnak a viszonya az új párton belül? - Én ezt úgy látom, hogy ezt talán már holnap estére - legalábbis politikai befolyás szempontjóból - azonosítani is lehetne abban a pillanatban amikor megtudjuk, hogy kik lettek beválasztva az intéző bizottságba és az országos választmányba. Én úgy tudom, hogy minden erőfeszítés megtörtént arra, hogy a múltban diszkreditált emberek ne legyenek beválasztva egyik testületbe sem, attól függetlenül, hogy ugye még platformjuk is létezik a párton belül. Az igazi probléma az, hogy a reformkörök - egyrészt - nincsenek megfelelően megszervezve. Ott is ugye a divializmusnak különféle variációiról beszélhetünk, s még a népi demokratikus platform, az egy gyűjtő társaság, mindenfajta külön distinkciók nélkül egy csomó menekülő apparátusember bújik be, és így sikerült a reformerek alaptörekvését szabotálni, mert egy gyűjtőpárt jött létre, amely se nem ló, se nem öszvér. Egy párt, amelyik magát szocialistának hívja -, de az az áttörés, az a minőségi előrelépés amiről Pozsgay Imre, Horn Gyula, Németh Miklós korábban beszéltek, az úgy látszik nem fog megtörténni. +++
1989. október 8., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|