|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
Rafszandzsani - Csien Csi-csen
|
Nicosia, 1989. október 8. vasárnap (AP) - Hasemi Rafszandzsani iráni elnök vasárnap megbeszélést folytatott Csien Csi-csen kínai külügyminiszterrel, aki szombaton érkezett háromnapos látogatásra Teheránba. Rafszandzsani a megbeszélésen azt hangoztatta, hogy ,,Irak és a nagyhatalmak nem veszik komolyan az iraki-iráni béke megteremtését, az ENSZ BT ezzel kapcsolatos 598-as határozatát,,. Ali Akbar Velajati külügyminiszterrel folytatott szombati tárgyalásán Csien Csi-csen kijelentette, hogy Kína, mint a BT tagja szeretné kivenni részét a tartós béke megteremtéséből.
Kína volt egyébként Irán fő fegyverszállítója a háború idején, akkor, amikor Teherán az Egyesült Államok és a többi nyugati ország fegyverszállítási embargójával került szembe. Rafszandzsani 1985-ös pekingi látogatása során állítólag fontos kínai-iráni védelmi megállapodást írtak alá. Rafszandzsani akkor a parlament elnöke volt, s száztagú delegáció élén érkezett a kínai fővárosba. +++
1989. október 8., vasárnap 19:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|