 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Interjú Tőkés Rudolffal
|

----------------------- London, 1989. október 8. (BBC, Panoráma) - Munkatársunk, Szente Péter telefoninterjút készített Tőkés Rudolffal, a connecticuti egyetem Budapesten tartózkodó professzorával. Munkatársunk megkérdezte: mit tart az elmúlt 24 óra legfontosabb fejleményének? - Az utóbbi 24 óra legfontosabb fejleménye a népi demokratikus platform felnövése egy 50-60-as kis csoportból egy egyenjogú tárgyalópartnerré a reformmozgalommal. Ezen platform egyenlő alkujukkal - például kölcsönös vétók alapján hozzák össze a holnapi listákat különféle vezetői pozíciók betöltésére - noha ez, inkább az országos választmányra, illetőleg az intéző bizottságra vonatkozna és nem pedig a legfelsőbb vezetésre. - Mit jelenet ez gyakorlatban? Azt jelenti, hogy megszűnt az MSZMP és éljen az MSZMP? Tehát az MSZMP új név alatt támad fel újra - lényegében ugyanazokkal az emberekkel? - Gyakorlatilag ez történik, ugyanis itt két-három fajta interpretáció van arra hogy itt egy cégtábla-átfestés történt. Ennél sokkal több történt. Nyers Rezső beszéde - itt az a kulcs sok minden megértéséhez. Egyrészt Nyers nagyon nyíltan elhatárolta magát a régi korszaktól. Elismeréssel nyilatkozott a 1988. előtti demokratikus ellenzék eddig végzett munkájáról - ugyanakkor ő határozattan megtagadott akármifajta pártszakadási kísérletet. - De Pozsgay, - nem ezen a platformon áll. (folyt.)
1989. október 8., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|