|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly Svájcban - találkozók (2. rész)
|
A magyar vezető svájci programja vasárnap Davos üdülőhelyen, a Világgazdasági Fórum elnevezésű nemzetközi alapítvány egyhetes tanácskozásának színhelyén folyatódott. Itt a nap folyamán Grósz Károly egész sor megbeszélést bonyolított le nyugati országok vezető politikusaival. Délelőtt első tárgyalópartnere Jean-Pascal Delamuraz, a Svájci Államszövetség elnöke volt. A vele tartott megbeszélésen jelen voltak a főtitkár kíséretében Svájcba érkezett magyar személyiségek, valamint Hajdú János berni magyar nagykövet, svájci részről pedig Edouard Brunner külügyi államtitkár is. Az MSZMP főtitkára és a svájci államfő egyaránt hangoztatta az európaiságot, mint a két ország közötti egyik fő összekötő szálat. Magyar és svájci vezetők között most először zajlott le ilyen magas szintű találkozó. A politikai kapcsolatokat kölcsönösen jóknak értékelték. Grósz Károly elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatokkal a magyar kormányzat elégedetlen, nem annyira a kereskedelmi forgalom mérlegének az alakulása miatt, hanem mert a gazdasági együttműködés korszerű formái nem kapnak kellő szerepet. A pártfőtitkár kifejtette: a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat segítené, ha Magyarország is megkaphatná azt a preferenciális vám-elbánást, amelyben a hasonló fejlettségű más országok részesülnek Svájctól. Magyarország és Svájc közös vonásaként szó volt arról, hogy egyik ország sem tartozik a Közös Piachoz, és ezzel összefüggésben arról, hogy Magyarország az Európai Közösségekkel való szerződéses együttműködésen kívül bővíteni akarja a gazdasági kapcsolatokat az EFTA-országaival is. Delamuraz többek között rámutatott az ideológiai különbségeken való túllépés fontosságára. A svájci elnök elismerően szólt a magyar reformokról, amelyekről partnerétől részletes tájékoztatást kapott. Kifejezte a svájci kormány készségét, hogy ösztönzi az ország vállalkozóit magyarországi beruházásokra és termelési együttműködésre. Örömmel nyugtázta Grósz Károlynak azt a közlését, hogy a magyar fővárosban emlékművet szándékoznak állítani Carl Lutz-nak, Svájc egykori budapesti konzuljának, aki a második világháború végén több tízezer magyar zsidó életét mentette meg. Az államfő, aki egyben gazdasági miniszter is közölte, hogy ez utóbbi minőségében, korábbi meghívásnak eleget téve jövőre szeretne Magyarországra látogatni. (folyt.)
1989. január 29., vasárnap 16:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|