|
|
|
|
Pozsgay Imre a tömegtájékoztatásról - Az államminiszter Somogyban és Baranyában (2. rész)
|
A föld tulajdonjogának rendezését illetően kijelentette: az új Parlament megválasztása után egy éven belül megszülethetnek azok a törvények, amelyek a földet - akár egyéni gazdálkodás céljára, akár szövetkezeti résztulajdonként - névreszólóan a jogos tulajdonosok birtokába adják. A falufórum résztvevőinek kérdéseire válaszolva az államminiszter egyebek közt elmondta: a múlt vasárnapi népszavazás eredményei szerint minden esély megvan arra, hogy az ország népe egy későbbi időpontban közvetlen módon választhatja meg a köztársasági elnököt. Pozsgay Imre a késő délutáni órákban Baranya megyében folytatta programját. Az MSZP pécsi nagygyűlésén belpolitikánk időszerű kérdéseiről beszélt Pozsgay Imre, aki ez alkalommal foglalkozott a tömegtájékoztatás helyzetével is. Emlékeztetett arra, hogy most éljük meg az irányított sajtó és a kijelölt valóság összes hátrányát. Mert ami volt, az nem volt sajtószabadság, ami pedig most van, az még nem sajtószabadság. Az egyoldalú és kiszámítható félelem helyét a sokoldalú félelem vette át a sajtóban. A több irányú orientálódásból még nem a független sajtó került ki győztesen. Az új sajtótörvény és a tájékoztatásról szóló törvény, amelynek megalkotása minden bizonnyal már az új törvényhozás feladata lesz, sokat segíthet ennek a helyzetnek a megváltoztatásán. A politikus kitért a rádió és a televízió felügyelő bizottsága körül támadt vitára. Ennek a vitának a lényege az, hogy kié legyen a rádió és a televízió - mondotta. Azt veszi észre a néző, hogy a magánügyek a képernyőre kerültek. Egyszer az elnököt látja, máskor a műsorigazgatót, elpanaszolják gondjukat, bajukat, mintha magántelevízió lenne. Miről van valójában szó? Nem a kormány és az ellenzék közötti ütközetről, ez hamis beállítás. Az ellenzéken belüli megosztottságról van szó. Az Ellenzéki Kerekasztal aláírt egy megállapodást, hogy a pártok delegáltjainak felügyelete alá kell helyezni a rádiót és a televíziót. Majd az ellenzék egyik része - az SZDSZ és a Fidesz - úgy gondolta, hogy más módot kell alkalmazni, mégpedig úgynevezett független kuratóriumot kell kinevezni felügyelőként. Tisztán kell látni, hogy a felügyelő bizottság nem szakértői bizottság, hanem a társadalomnak a pártokon keresztül gyakorolt képviselete. (folyt.köv.)
1989. november 30., csütörtök 20:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|