|
|
|
|
Horn Gyula sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Jótékony hatása volt annak is, hogy a magyar kormány, a Parlament illetve a magyar diplomácia állásfoglalásai eljutottak a romániai lakosság széles rétegeihez. A magyar diplomácia tevékenységét érintve Horn Gyula azt is elmondta: hazánk az események kezdetétől fogva kapcsolatban volt több nyugati fővárossal, hogy létehozza, illetve megerősítse a romániai események kapcsán kialakult nemzetközi szolidaritást. Közölte azt is: csütörtök délután telefonon beszélt Genscherrel, az NSZK külügyminiszterével, s megállapodtak abban, hogy az NSZK támogatja Magyarország és Ausztria kezdeményezését az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívására. Ez azért is különösen fontos - hangoztatta a magya diplomácia irányítója -, mert mindezek a hírek eljutottak Románia népeihez, s bizonyította számukra, hogy harcukban nem maradtak magukra. Horn Gyula a magyar kormány és a Külügyminisztérium nevében köszönetet mondott mindazon magyar politikai pártoknak, szervezteknek és mozgalmaknak, amelyek segítséget nyújtottak a nemzetközi szolidaritás megszervezésében. Bár a romániai helyzet képlékeny, az már most is látszik, hogy rendkívül komoly erőfeszítések történnek a helyzet stabilizálása érdekében. Magyarország ezt továbbra is nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel követi nyomon, s határozottan kifejezi: hazánk Románia valódi demokratikus átalakulásában érdekelt. Horn Gyula hangsúlyozta: Magyarország kész új alapokon, a jószomszédság jegyében rendezni a Romániához fűződő viszonyát; ez magában foglalja a romániai magyarság jogaiba való visszaállításának kérdését is. Ezzel kapcsolatban emlékeztette az újságírókat arra, hogy Romániában az elmúlt évtizedekben óriási rombolást hajtottak végre az élet minden területén, különösen a szellemi, tudati szférában. Ceausescu a nacionalizmust tette meg politikájának alapjául, amitől minden román ember, de különösen a nemzetiségek, mindenekelőtt a magyarság szenvedett. A kormány felelősséget vállal a romániai magyarság sorsáért, ezt nem rendelheti alá semmilyen más érdeknek. Nyilatkozatát zárva, Horn Gyula végezetül két gyakorlati kérdést érintett. Közölte, hogy a magyar-román határon nincsen lényeges változás, eddig csak néhány nyugati rendszámú gépkocsi tudott bejutni Romániába. Mindazonáltal a külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a Magyarországon tartózkodó romániai menekülteknek rövidesen lehetőségük lesz visszatérni hazájukba, ha így döntenek. Magyar részről semmiféle adminisztratív akadályt nem támasztanak a visszatérés elé. A másik gyakorlati tudnivaló, hogy a Minisztertanács úgy határozott: azonnali segítséget nyújt állami vonalon a Romániában megsérült emberek orvosi ellátásához. (folyt.köv.)
1989. december 22., péntek 17:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|