|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt Politikai Bizottságának nyilatkozata a november 26-i népszavazásról (OS)
|
1989. november 29., szerda - A Független Kisgazdapárt Politikai Bizottsága a november 26-i népszavazás végleges eredménye ismeretében az alábbi nyilatkozatot teszi: A Független Kisgazdapárt örömmel üdvözli, hogy hosszú évtizedek kényszerű hallgatása után a szavazásra jogosult választópolgárok jelentős többsége szabadon véleményt nyilvánított a négy sarkalatos kérdésben. Elsősorban köszönetét fejezi ki a választópolgároknak azért, hogy - sok tudatos, zavaró szándék ellenére - nemzetközi összehasonlításban is nagy arányú megjelenésével egyértelművé tette a nép szabad akaratnyilvánítását. Politikailag is érett döntésével cáfolta meg a társadalom érdektelenségéről, a hallgatag többségről, a visszatartó félelmekről, a vidék bizonytalanságáról terjesztett nézeteket. Köszönetét fejezi ki pártunk tagjainak és szimpatizánsainak, akik áldozatos és cselekvő részvételükkel segítették győzelemre törekvéseinket. Pártunk az elkövetkezendő időben minden erejével, sokasodó szervezeteinek tagságával azon munkálkodik, hogy a szabad parlamenti választásokon jelentős eredményt érjen el. Ennek érdekében önálló politikai arculatunkkal veszünk részt a választási küzdelemben. Pártunk, mint a keresztényi gondolatok hirdetője, számít a magyar falu jobb sorsáért tenni akarók, az önálló gazdálkodók, a mezőgazdaság felvirágoztatásáért dolgozó értelmiség, a kisiparosok, a kiskereskedők és mindazok közreműködésére, akik hazánkért minden áldozatra készek. (OS)
1989. november 29., szerda 18:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|