|
|
|
|
Népszavazási visszhang - The New York Times
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. november 28. kedd (MTI-tud) - A népszavazás kimenetele érzékeny vereség az MSZP számára, és jelentősen erősíti a négy kezdeményező párt esélyeit az általános választásokon - hangoztatta keddi budapesti tudósításában a The New York Times. A vesztések között volt a bojkottra felszólító MDF is - írta, ismételten utalva arra, hogy ,,a fórum a tüzét az SZDSZ-re irányította, hangsúlyozva, hogy azoknak több vezetője zsidó,,.
A lap beszámolt az MSZP hanyatlásáról. Azt írta: A pártnak csak mintegy 30.000 tagja van, míg az MSZMP-hez állítólag már többen csatlakoztak. A meglepő népszavazási győzelem, amelyben az SZDSZ és a FIDESZ mellett osztozik a Kisgazdapárt, és a legnagyobb, magát szociáldemokratának nevező csoport, jelentősen növelte e pártok esélyeit a parlamenti választási kampányban - vélekedett a The New York Times. +++
1989. november 28., kedd 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|